Civil szervezetek találkozója

Nyomtatóbarát változat

Orbán Viktor előadása (részletek) 

2004. december 10. - Budapest Németajkú Református Egyházközség

Civil szervezetek és a nemzetstratégia

(…)

…a másik oldalnak mindig volt egy kifejlett ösztöne, amely arról szólt, már az egy párt rendszeri időkben is, hogy a civil szervezeteknek létezniük kell, és ha ezeket ügyesen használják, akkor azok szolgálják, noha nem a demokráciát, hanem a kommunista államhatalmi rendszer fönntartását. És ne lepődjünk meg azon, hogy 1990 után, az első választást követően ez a vonzalom megmaradt.

 

A civil szervezet kifejezés valahogyan a baloldalhoz kezdett tartozni. Holott egyébként a társadalom fölszabadításaként létrejövő szabad társulások gondolata nem a baloldalhoz kellett volna, hogy tartozzon, illetve most nem bal-jobb oldalról van szó, hanem semmiképpen nem az állampárti rendszerhez, tehát az egyéni közösségi szabadság elleni rendszer képviselőihez kellett volna, hogy tartozzon, mégis így történt. S nem tudom fölfigyeltek–e erre, hogy tulajdonképpen ’98-ig, de talán 2002-ig is a civil szervezetek, az előbb elmondott historikum miatt a konzervatív, jobboldali vagy polgári nemzeti keresztény politikai erők számára inkább egy gyanús kifejezés volt.

 

A liberálisok is a magukénak érezték mindig a civil szervezetek gondolatát, mert ők meg azt látták benne, hogy szét lehet verni, illetve, hogy le lehet gyengíteni azt az államot, amely ha rossz kezekbe kerül, akkor olyan eszméket képvisel, amely ellenfele a liberalizmus. Tehát ha véletlenül mondjuk konzervatív horribile diktum kereszténydemokrata, a polgári vagy nemzeti állam jön létre, akkor az azzal szembeni védekezés, az onnan kiáradó eszmékkel és célokkal szembeni védekezésének egyik jó eszköze lehet a civil társadalom, ezért a baloldal másik szereplője, mondjuk úgy, hogy a liberális eszmekör is mindig pozitívnak gondolta és magához kötötte a civil társadalmat az állammal szemben. S nagyon hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, amint említettem, hogy szerintem majd tíz esztendőnek a rendszerváltoztatást követően, hogy mi is fölébredjünk. Hogy mi is fölébredjünk, és belássuk, na nem azt, hogy dicső múltra tekintenek vissza a civil szervezetek, mondjuk 1949 és 1990 között, hanem azt, hogy egy olyan társadalmi szerkezet jön létre Magyarországon, most nem politikáról beszélek, hanem többről; egy olyan szerkezet jön létre, egy olyan közéleti szerkezet jön létre Magyarországon, amelyben civil szervezetek márpedig lesznek.

 

Mert ez a demokráciában óhatatlan, de ez nem is lehet másképpen. És elkezdtünk barátkozni azzal a gondolattal, hogy nem a liberálisok és a szocialisták  trójai falovát kellene látni a civil szervezetekben és valami értelmes civil szervezeteket támogató koncepciót, elméletet és lehetőleg gyakorlati segítséget is létre kellene hozni. Ehhez legalább tíz esztendőnek kellett eltelnie.

(…)

Nos, ráadásul az elmúlt néhány hónapban, talán két és fél esztendőben egy újabb dimenziót is kapott a polgári értékrendet valló civil szervezetek működésének létjogosultsága. Ugyanis a civil szervezetek per definíció nem, de jellegükből fakadóan az összetartozás, a közösségi összetartozás, a szolidaritás és a nem haszonelvű társulás terepei. És ha Önök jól figyelik az elmúlt két, két és félév hangjait, akkor azt láthatják, hogy egy olyan világ kezd kiépülni Magyarországon, és minden fronton gőzerővel előrehaladnak ennek a gondolatkörnek a katonái, amely a pénzt helyezi mindenek fölé.

(…)

Nos, hát kedves barátaim ezért mondtam, hogy közös szemüvegünk van. Mert ez a szemléletmód, ez a gondolkodásmód nekünk ellenfelünk. Mindegy, hogy mi választott képviselők vagyunk, időnként állami hivatalt is viselünk. De az a szövetség, amelyet magam is képviselek, az ezt a gondolkodásmódot ellenfelének tekinti és helyette egy másik, egy más értékeken nyugvó észjárást, gondolkodásmódot szeretne erősebbnek látni a magyar társadalomban. Nem mondom, hogy csak kizárólag az legyen jelen, de szeretnénk ha az volna az erősebb. (…)

Tehát úgy gondolom, hogy ha a nemzetstratégiáról beszélünk, mint ahogyan azt az előadás címe megfogalmazza, akkor az első nemzetstratégiai megállapítás, amit tehetek az-az, hogy a civil szervezeteknek és a polgári értékeket valló polgári szervezeteknek, akár hatalmi szervezeteknek, van egy közös céljuk: hogy megakadályozzuk, hogy egy teljesen félreértelmezett liberalizmus jegyében, teljesen félreértelmezett nyugat-európai társadalom fejlődési koncepció jegyében, az általunk öröknek tartott értékeket a pénz maga alá gyűrje, és ráadásul még meg is ünnepeltesse, meg is tapsoltassa magát velünk, miközben ezt teszi. Ezt gondolom, hogy ez az első nemzetstratégiai pont, ahol valószínűleg tudunk egyetérteni és együtt is működhetünk.

 

(…) Ugyanis nem lehetet kihallani, meghallani, megérteni, ha a most zajló költségvetési vita egyházi, oktatási, szociális intézményekre vonatkozó részét is mellé tesszük ennek a december 5.-i népszavazásnak, akkor pedig nem lehet félreérteni azt a szándékot, amelyet egész egyszerűen nevezzünk az egyházi intézmények elleni frontális támadásnak minden területen: pénzügyi, szellemi és politikai támadásnak is. És az utóbbira mutatott példát a népszavazás. És azt gondolom, hogy eljött az idő, amikor az egyházakhoz kötődő civil szervezeteknek kicsit át kell gondolniuk a védekezési stratégiát. És át kell venni szerintem, ha csak a lelkész úr meg nem vonja tőlem a szót e tekintettben, mondván, hogy idegen területen sétálok.

(…)

Egy dolgot nem szabad elfogadnunk, hogy azok az emberek, akik nem tartoznak a közösségeinkhez, nem járnak a mi szertartásainkra, nem járnak a mi templomainkba, meg akarják nekünk mondani, hogy mi mit csinálhatunk. Ezért én azt szeretném javasolni a civil szervezeteknek, hogy ebben az egyházak és egyházak körüli civil szervezetek és a politika körül zajló vitában foglaljuk el egy offenzívebb, furcsán fog hangzani, de liberális alapállást. Hát védjük meg a szabadságunkat. És mondjuk azt, hogy nem fogadjuk el, hogy kívülről a közösségünkhöz nem tartozó emberek el akarják venni a mi szabadságunkat. Hogy mi arról és úgy beszéljünk, ahogy szeretnénk. És hasonlóképpen liberális elv az is, hogy a szabadtársulások, márpedig egy gyülekezet az, autonómiáját, azt értéknek tekintik. Azt nem szabad megsérteni. Már pedig, ha valaki kívülről meg akarja mondani akárki, hogy a szószékről miről lehet beszélni, vagy a prédikációban mi hangozhat el, akkor bizony sérti a mi társulásunk autonómiáját. Ami egy liberális nézőpontból teljesen elfogadhatatlan magatartás. Tehát azt szeretném javasolni Önöknek, hogy ezt gondolják egy kicsit át. Nem mondom, hogy nyelvileg már stabil kialakult közegben mondtam volna el most Önöknek az érveimet, csak az irányt szerettem volna érzékeltetni, hogy szerintem változtatnunk kell, és ki kell magunknak kérni, hogy a hozzánk nem tartozó, mi gyülekezetünkbe nem járó, a mi templomainkat nem látogató emberek meg akarják mondani, hogy miről beszélhetünk mi magunk között.

(…)

A második vonatkozás az azzal függ össze, hogy nyilvánvalóan december 5-én Önök közül nagyon kevesen voltak vidámak. Sőt biztosan olyanok is voltak önök között szép számmal, akiknek teste lelke egyaránt fájt.  Talán még azt is mondhatom, hogy ez a fajta, vagyis mi voltunk többségben december 5-én. De én arra szeretném Önöket biztatni, hogy ezen hamarost tegyék túl magukat, részben azért, mert illúziókból táplálkozó elvárásokat fogalmaztunk meg magunkkal szemben, és minden ilyen alkalom arra jó, hogy leszámoljunk ezekkel az illúziókkal.

(…)

És azt gondolom, hogy van néhány szakma, amely foglalkozásilag a tilalom listára teszi a kétségbeesést. Tehát bizonyos emberek nem eshetnek kétségbe. Ugye nyilvánvalóan a választott emberek, ezek közé tartoznak akár a jó Isten szolgáiról legyen szó, ugye ők sem eshetnek kétségbe, a parlamenti képviselők sem eshetnek kétségbe, és szerintem a civil szervezetek vezetői sem eshetnek kétségbe, mert ha kétségbe esnek akkor nem vezetők. A vezetőnek az egyik tulajdonsága az, hogy amikor kiderül a valóság, akkor nem megijed, akkor nem elszalad, nem kétségbeesik. Ha esetleg művészlélek, akkor kiírja magából, az helyes, az irodalom elég sovány lenne az ilyen alkotások nélkül, de utána a közösségének az élére áll, értékelik a helyzetet és meghatározzák a teendőket. És ez szerintem megint egy közös pont a nemzetstratégiára Önök és mi közöttünk A vezetői felelősség magaslata, ahonnan közösen kell szétterítenünk.

(…)

Valahogy úgy jártunk, mint az a családfő, akihez amikor bekopogtatnak a szomszédok, elindul, hogy kinyissa az ajtót, de hátulról rángatják a zakója szélét, meg onnan a konyhából kiabálnak, hogy nincs itthon ennivaló, egyébként is kevés a hely, zavard el őket, tagadd le, hogy itthon vagyunk, ne nyisd ki az ajtót, meg hasonlók. De a családfő odáig mégis csak eljut, hogy elmegy a kapuig és a kilincsre tudja tenni a kezét. Arra már nem maradt ereje, hogy le is nyomja, és meg is nyissa a kaput. De odáig elment, és a keze rajta van a kilincsen. És innentől kezdve ismét egy közös pontot találhatunk, mert közös nemzetstratégiai felelősségünk, polgári politikai szervezeteknek, polgári értékrendet valló civil szervezeteknek, hogy olyan lelki és fizikai erőbe jöjjön a magyar nép, hogyha újra elérkezik a pillanat, amikor megmérettetünk, akkor ne csak az ajtóig jussunk el, hanem legyen erőnk, hogy azt a kilincset le is nyomjuk. Én hiszek abban, hogy ez a pillanat el fog jönni, lassabban jön el, mint ahogy kellene, több munkát kell elvégeznünk, mint amire számítottunk, de előbb utóbb a pillanat el fog jönni. Nem az én dolgom, ezért csak megemlítem, hogy természetesen a december 5.-i pillanat fölvétel egyben nagyon komoly kritikája a mai iskolai rendszernek, a magyar családi nevelésnek és a magyar egyházi nevelésnek is. Ennyire vagyunk így képesek, mint amit az eredmény mutat, hogy ki milyen tanulságokat von le, az már, azt hiszem nem az én dolgom.

Nos, hát ennyit a népszavazásról.

 

És végezetül akkor a nemzetstratégia szempontjából kívánatos két cselekvési irányról, amelyben szintén találhatunk egyező pontokat. Kérem, engedjék meg, hogy mondjak önöknek kettő gondolatot. Ha tetszik ez nekünk, ha azt akarjuk, hogy a magyar nemzet összetartóbb, szolidárisabb, emberségesebb, testvériesebb legyen, akkor nekünk azt a problémát kell célba vennünk, annak a megoldását kell feladatként meghatároznunk, ami miatt ma nem tud ilyen lenni a magyar társadalom. És ezt tudom leegyszerűsített kifejezés, de a létbizonytalanság környékén kell keresnünk. Ezért azt kell mondanom kedves barátaim, hogy ma a nemzeti nemzetstratégiát két szóba írom, a nemzeti stratégia középpontjába a szociális létbizonytalanság csökkentésének a programját kell állítanunk. (…) Tehát eljött az a pillanat, amikor a nemzeti politika az a szociális politika. Itt kifejezetten ajánlatos, hogy ne írjuk egybe a két szót.

 

A második megjegyzés, amit szeretnék tenni, az nemcsak december 5-éhez kötődik, hanem egy mélyebb összefüggéshez is. A mi hivatásunk kötelezővé teszi a számunkra, hogy időnként mélyebb elemzéseket is végezzünk a tekintetben, azt kutatva, hogy mit, miért gondolnak úgy az emberek, ahogy gondolnak. És melyik gondolati klisét fogadja el, melyik típusú neveltetési értékrendű és életmódú csoportja az embereknek. Pl. a kettős állampolgárság ügyében is végeztünk a népszavazás előtt ilyen kutatásokat. Ezt most csak kuriózumként említem. És minden más összefüggést, anyagi kérdést, pártszimpátiát megelőzően, de nagyságrendekkel megelőzően erős korreláció volt, a vallásosság, meg a kettős állampolgárságra mondott igen között. Szinte fizikai törvényszerűségeket idéző szoros összefüggés. A templomba nem járók között nagyon erős volt a nem. A templomba néha járók között már az igenek többségben voltak, de csak enyhébben, és az egyházakhoz nagyon szorosan kötődő emberek körében elsöprők voltak egyébként az igenek. És még egyszer mondom, nem attól függött, hogy az ország melyik pontján készült egy ilyen fölmérés. Nem attól függött, hogy egyébként az adott területen korábban milyenek voltak a parlamenti választások eredménymegoszlásai. Nem attól függött, hogy az adott területnek mit mutatnak a gazdasági, szociológiai, élet színvonalbeli térképei. Semmi többtől, csak lelki kérdéstől függött kizárólag.

(…) És azt gondolom hogy a civil szervezeteknek mi más lehet a dolga mint az, hogy a magányossá váló, atomizálódó, széteső ember halmaz helyett a közösségek révén, legyen szó környezetvédelemről, akár szociális alapon szerveződő, akár hit béli közösség talaján álló civil szervezetről. Nyilván önök mindig a közöset, a közösségit keresik, Önök építik a közösséget. Nem abban az értelemben civil szervezetek Önök, ahogy a ’89 előtti világban a hatalom transzmissziós szíjai voltak a különböző szervezetek, akiknek a vezetői mindig letették a nyilvánosság előtt a lojalitási esküt az ügyben, hogy a világ leghaladóbb rendszerében élünk. Nem erről beszélek, hanem a valós civil társadalomról, aminek az a dolga, hogy a szétesés helyett az összefogást, széthullás helyett az összekarolást tekintse programjának. (…)

Végezetül, a mondandómat bezárandó, engedjék meg, hogy azt mondjam önöknek, hogy lehet, hogy nem tűnik udvarias formulának de, szoktam Önöket figyelni. Ez korábban is dolgom volt, hiszen egy ország miniszterelnökének dolga, hogy figyelje az országot, és figyelje, hogy a civil szervezetek száma csökken, vagy nő, életerőssé válik, szárba szökken, vagy éppen fonnyadó félben van-e. Ezt én akkor is megtettem, és azóta is nézem, nézem az Önök világát. Sokakat ismerek is Önök közül, személyesen is. Sok szervezetet is ismerek, sokan megtiszteltek azzal, hogy kíváncsiak voltak a véleményemre. Sokan megajándékoztak azzal, hogy meg is hívtak maguk közé. Tehát van személyes tapasztalatom is. Én úgy látom, hogy az Önök munkájához is két követelmény egyidejű sikeres teljesítése szükséges, és ha bármelyik hiányzik, Önök nem sikeresek. Én ismerek Önök közül sikeres szervezeteket is, és sikerteleneket is. A két tulajdonságot úgy hívják, hogy bátorság és fölkészültség. Bármelyik hiányzik, baj van. Ugye bátorság nélkül nem megy, bátorság nélkül csak kiszolgálni lehet valamit. A civil szervezetek lényege az, hogy kiállnak valami mellett, ha törik, ha szakad. (…) A másodikról kevesebbet szoktunk beszélni. A magyar ember azt szokta gondolni, hogyha elég bátor és igaza van, akkor a munka nagy részét elvégezte. De ez egy tévedés. Arra szeretném önöket kérni, hogy a fölkészültség szempontját se hanyagolják el.

(…) Ma kifinomult tudást és fölkészültséget is igényel a civil szervezeteknek működtetése. Ebben a jogi dzsungelben eligazodni már magában egy fölkészültség, és hogyha ezt nem tartják Önök fontosnak, akkor hiába képviselnek jó ügyet, hiába bátrak, el fognak botlani vagy el fognak tévedni.

 

Hasonlóképpen fontos a pénzekhez való hozzáférés, hogy fontos tevékenységet szervezni lehessen, miután nincs mögöttünk 300 éves amerikai kapitalizmus, ahol egyébként vagyonos emberek elegendő pénzt tudnak fölajánlani a civil szervezeteknek, ezért nekünk közösségi pénzekhez is hozzá kell férnünk. Legyen szó állami pénzről, vagy európai uniós pénzről ezeknek a megszerzése, sőt a hozzáférésének a megértése is időnként úgy érzi az ember, hogy meghaladja a képességeit, én magam is szoktam találkozni ezzel az érzéssel. De nem kapitulálni kell, hanem valahogyan meg kell találni azokat az embereket, akik tudnak nekünk ilyen tudást adni, vagy nekünk magunknak kell ezt a tudást összegyűjteni. Ha ezt nem tesszük meg, csak halódó lét, nem lét határán imbolygó civil szervezeteink lesznek. Tehát az ember bármennyire is alacsonyabb rendűnek érzi,  hogy papírokat töltögessen ki, pályázatokat adjon be időre és forma hibák nélkül, ha erre nem leszünk képesek, ha e tekintetben nem vagyunk fölkészültek, akkor sajnos nem tudjuk jól vezetni a civil szervezeteinket. (…) Úgyhogy kedves barátaim, tisztelt civil szervezeti vezetők a bátorság mellett ennek a modern világnak az adminisztratív szabályait is értő fölkészültségre is szükségünk lesz. (…)

Azzal zárom mondandómat, hogy mi érdekeltek vagyunk az önök sikerében. Az előbb elmondott minden dimenzióban: napi, középtávú, hosszú távú megfontolások miatt egyaránt számíthatnak ránk. Kérjük Önöket, számítsanak reánk, hogyha valamit nem tudnak megoldani, hogyha valami hiányzik ahhoz, hogy jól működjenek, legyenek kedvesek és engedjék, hogy ezt tudjuk Azok az alapítványok, akik ma meghívtak ide bennünket, lehetnek azok a konnektorok, ahova az igények villásdugóját be lehet helyezni. A Polgárok Házának a fóruma, a helye, a szolgáltató ház lehet olyan hely, ahonnan Önök segítséget kaphatnak. De kettőn áll a vásár, ne csak mi próbálkozzunk, legyenek kedvesek Önök is segítsenek nekünk, hogy világosan tudjuk, hogy pontosan mire is van szükségük. Hálás szívvel köszönöm hogy itt lehetem. Az alapítványok képviselőinek köszönöm a meghívást, Önöknek pedig köszönöm a kitartó figyelmet. (…)
Nyomtatóbarát változat
 
Hírek

Felhívás - Polgári Magyarországért Díj 2017

A Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma „Polgári Magyarországért” díjat alapított, amely minden évben olyan személynek vagy közösségnek adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív tevékenységével maradandó szellemi, emberi értékeket hozott létre, mellyel Magyarországot, a magyarságot, annak valamely adott közösségét gazdagította, megerősödését az európai közösségen belül hitelesen, szakszerűen és hatásosan elősegítette, valamint tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget.

tovább
Hírek

„Választások előtt” – XVI. Polgári Piknik Kötcsén

 

Immár tizenhatodik alkalommal zajlott 2017. szeptember 02-án a kötcsei polgári piknik, ezúttal „Választások előtt” címmel, melynek házigazdája a hagyományok szerint a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Hermina Szalon, a Barankovics István Alapítvány, valamint a Belvárosi Polgári Szalon volt.

tovább
Hírek

A prágai Ady Endre Diákkör kapta idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat

Prágai magyarokat tömörítő, Ady Endre nevét viselő diákkör kapta idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat, amelyet Mádl Dalma, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök özvegye és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyújtott át Erdélyi Ágnesnek, a szervezet elnökének.

tovább