Média a családért - konferencia

Nyomtatóbarát változat
Budapest, 2005. január 29.

Gyermekeink minden élményre nyitottak. A káros hatásoktól azonban csak a felelősen gondolkodó felnőttek képesek őket megvédeni. A rendezetlen szabadság önmagát és mindnyájunk világát veszélyezteti. A Média a családért című konferenciát – amelyre a Danubius Hotel Gellért Gobelin termében került sor 2005. január 29-én – a Polgári Magyarországért Alapítvány és az Egyházi Egyeztető Tanács (Fidesz – Magyar Polgári Szövetség) abban a reményben hívta életre, hogy ezt sikerül másokkal is megértetni és lehetőséget találni a médiában megjelenő felesleges agresszió csökkentésére.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői más-más világszemléletű közéleti személyiségek, akik közös helyzetfelmérésre vállalkoztak azért, hogy meghatározzák, milyen veszélyeket rejt a médiakínálat a családokra nézve.  Arra is választ kerestek, hogyan lehet a helyzeten változtatni, és ki mivel járulhat hozzá az összefogáshoz. Az eszmecsere célja volt, hogy egy közös, gyakorlati stratégia szülessen a fennálló helyzet orvoslására. Számba vették, mely személyek, szervezetek milyen módon tudnak a stratégia megvalósulásához hozzájárulni. A rendezvény tehát nem csak elemezni kívánt, hanem valódi cselekvésre ösztönöz. A konferencia folyamán politikusok, pszichológusok, írók, esztéták, újságírók és egyházi vezetők mondták el véleményüket.

A Polgári Magyarországért Alapítvány részt kívánt venni az Egyházi Egyeztető Tanács kezdeményezésére létrejövő konferencia szervezésében, ugyanis fontosnak tartja, hogy ennek a súlyos társadalmi problémának a megoldásában a civil társadalom fontos erői, az egyházak, a médiaszakemberek és felelős politikusok összefogjanak.

 

Program:

09.30   Regisztráció

10.00   Köszöntő: Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke, Egyházi Egyeztető Tanács elnöke

10.05      Kerekasztal-beszélgetés: Közös stratégia a tömegmédia negatív hatásainak semlegesítésére – Vekerdy Tamás pszichológus, Czakó Gábor író, György Péter esztéta, Katona Sándor, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke Moderátor: Balog Zoltán főigazgató (PMA)

11.30      1. előadás: Az elektronikus média hatása a családra – Grezsa Ferenc pszichiáter

11.55      Szünet

12.15      2. előadás: A hírszerkesztés etikája – Borókai Gábor újságíró

12.40 3. előadás: Agresszió a médiában – Dr. Farkas Attila Erik médiajogász

13.05      Zárszó: Ittzés János püspök, Spányi Antal püspök

Fogadás

 

Az Egyházi Egyeztető Tanácsról

Majd egy évvel ezelőtt, 2004 márciusában alakult meg a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség mellett működő, képviselőkből, valamint egyházi és közéleti személyiségekből álló Egyházi Egyeztető Tanács. A Harrach Péter elnökletével működő munkacsoportok feladata olyan szakmai javaslatok készítése, melyek elősegítik az egyház szolgálatát Magyarországon és határainkon kívül elsősorban az oktatás, a szociális gondoskodás, az egészségügy, valamint az állam-egyház kapcsolatainak területén. A Tanács fontos feladatának tekinti az aktuális törvénytervezetek és kezdeményezések véleményezését, a közéletet mérgező, vallásos és nem-vallásos emberek méltóságát sértő jelenségek megnevezését, és visszautasítását. Feladatának tekinti a keresztény értékek határozott képviseletét mind a Szövetségen belül, mind a magyar társadalomban.
Nyomtatóbarát változat
Hírek

Gyakornoki pályázat - nappali tagozatos egyetemi hallgatók számára (2019)

A gyakornoki program célja:

A polgári, nemzeti és keresztény értékeket vállaló, közéletben aktív fiatalok megismertetése egy pártalapítvány működésével, szakmai munkájával és ezen keresztül a magyar közélettel.

 

tovább
Hírek

A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2019-es felhívása

A Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma 2006-ban „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat alapított, amely minden évben olyan 35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári – keresztény – nemzeti értékközösséget.

tovább
Hírek

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kapta az idei Polgári Magyarországért díjat

Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) elnöke arról beszélt: a karácsony üzenetéhez, az élet csodájához a családok állnak a legközelebb. Ma is vannak, “akik el akarják zárni az utat, hogy ne jussunk el az ünnephez”. „De mindig voltak virrasztó pásztorok és ajándékot hozó napkeleti bölcsek is, és mindenekelőtt volt egy édesanya”, mint ahogy ma is vannak édesanyák és édesapák, akik elfogadják a gyermekáldást.

 

tovább