2008. március 31.

Nyomtatóbarát változat
Téma: Összevont külügyi munkareggeli
Előadó: Orbán Viktor

A Polgári Magyarországért Alapítvány hat külpolitikai klubjának harmadik összevont munkareggelijén újfent Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke volt a meghívott előadó. 
A fideszes politikus előadásában a márciusi népszavazás nyomán kialakult politikai helyzetet értékelte.  Orbán Viktor ismertette a referendum kezdeményezésének politikai hátterét: hangsúlyozta, hogy a népszavazás az az egyetlen alkotmányos eszköz, amely lehetőséget teremt az általános társadalmi elégedetlenség kifejezésére,  valamint arra, hogy a kormány rákényszerüljön politikai irányvonalának megváltoztatására.
A jelenlegi kormányzati politika megítélése szerint teljességgel kudarcra van ítélve, legitimáció, megfelelő társadalmi támogatottság híján ugyanis lehetetlen kormányozni. A reformok a társadalmi kirekesztés jegyében zajlanak: a kormány ugyanis úgy kívánta bevezetni a reformokat, hogy annak megvitatásából kizárta a teljes civil társadalmat, azaz az érdekképviseleteket és a szakmai szervezeteket. 
Elhibázottnak nevezte azt a kormányzati filozófiát is, miszerint a gazdasági versenyképesség és a szociális biztonság egymással összeegyeztethetetlenek. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz azon a véleményen van, hogy olyan politikát kell folytatni, amelyben a kettő nem zárja ki egymást.
Kérdésre válaszolva a pártelnök elmondta, a jelenlegi gazdasági válságból a kivezető utat a radikális adócsökkentés, az állami kiadások megkurtítása, a bürokrácia karcsúsítása, valamint a korrupció visszaszorítása jelentheti.
Nyomtatóbarát változat
Hírek

Gyakornoki pályázat - nappali tagozatos egyetemi hallgatók számára (2019)

A gyakornoki program célja:

A polgári, nemzeti és keresztény értékeket vállaló, közéletben aktív fiatalok megismertetése egy pártalapítvány működésével, szakmai munkájával és ezen keresztül a magyar közélettel.

 

tovább
Hírek

A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2019-es felhívása

A Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma 2006-ban „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat alapított, amely minden évben olyan 35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári – keresztény – nemzeti értékközösséget.

tovább
Hírek

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kapta az idei Polgári Magyarországért díjat

Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) elnöke arról beszélt: a karácsony üzenetéhez, az élet csodájához a családok állnak a legközelebb. Ma is vannak, “akik el akarják zárni az utat, hogy ne jussunk el az ünnephez”. „De mindig voltak virrasztó pásztorok és ajándékot hozó napkeleti bölcsek is, és mindenekelőtt volt egy édesanya”, mint ahogy ma is vannak édesanyák és édesapák, akik elfogadják a gyermekáldást.

 

tovább