Emberi és polgári jogok Magyarországon 1989-2009 – konferencia

Nyomtatóbarát változat

Emberi és polgári jogok Magyarországon 1989-2009 – konferencia
Sajtóanyag

A Polgári Magyarországért Alapítvány az emberi jogok világnapján, december 10-én konferenciát szervez Emberi és polgári jogok Magyarországon 1989-2009 címmel. A rendezvénnyel az 1948. december 10-én az ENSZ által aláírt Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára kívánja felhívni a figyelmet, valamint összefoglalni az elmúlt húsz év magyarországi emberi jogi történéseit.
Az ország életében aránylag gyorsan kialakult az emberi jogokat is védő demokratikus intézményrendszer. De a mentális változás nehezebb és lassabb folyamat. A jogállam intézményeinek képviselői sokat megőriztek a paternalista diktatúra viselkedési formáiból. Ahogyan a hivatalnokok bánnak az ügyfelekkel, a rendőrök az állampolgárokkal, s ahogyan mi, az állampolgárok viszonyulunk hozzájuk, abban tetten érhető a múlt rendszerek öröksége. A 2006 őszi rendőri brutalitás és annak fogadtatása jelzi, hogy nincs egyetértés abban, mit engedhet meg magának a rendőrség a polgárokkal, és mit a politika a rendőrséggel szemben.
Megrendült a bizalom, hogy tekinthetünk-e az államra úgy, mint az emberi és állampolgári jogok legfőbb őrzőjére. Az is nagy kérdés, hogy mennyire számíthatunk a polgárok saját közösségeire az emberi méltóság védelmében.
Konferenciánk célja, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a területekre, melyeken hiányosságok tapasztalhatóak, és azokra is, melyeken bátran lehet példaként állítani országunkat a többi új EU tagállam elé.
Előadóink között köszönthetjük Balog Zoltánt, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság elnökét; Dénes Balázst, a Társaság a Szabadságjogokért elnökét; Kádár András Kristófot, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökét, Péterfalvi Attilát, az Országgyűlési Biztosok Hivatalának vezetőjét, korábbi adatvédelmi biztost és Jobbágyi Gábort, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetőjét. A Nemzeti Jogvédő Szolgálatot Cservák Csaba elnökségi tag képviseli.
A konferencia kerekasztal-beszélgetésén a résztvevők az emberi jogi kultúra esélyeiről fognak eszmét cserélni Kormos Valéria vezetésével. Az összefoglalót Borókai Gábor, a Szabadság Kör tagja adja.
A sajtótájékoztatón Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke értékeli az általa kezdeményezett gyűlöletkeltési nyilatkozat sorsát.

Budapest, 2009. december 10.

A KONFERENCIA PROGRAMJA:

- MEGNYITÓ           
BALOG ZOLTÁN, A POLGÁRI MAGYARORSZÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ELNÖKE,
KRUCHINA KÁROLY - „FIATALOK A POLGÁRI MAGYARORSZÁGÉRT-DÍJ” KITÜNTETETTJE 2008

- A MAGYARORSZÁGI EMBERI JOGOK 20 ÉVE     
JOBBÁGYI GÁBOR, A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM TANSZÉKVEZETŐ EGYETEMI TANÁRA

- ALAPJOGVÉDELEM, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A VÁLASZTÓ– ÉS MÉDIAJOGRA
CSERVÁK CSABA, A NEMZETI JOGVÉDŐ SZOLGÁLAT ELNÖKSÉGI TAGJA, A FÜGGETLEN JOGÁSZ FÓRUM ELNÖKE

- EMBERI JOGOK MAGYARORSZÁGON A XXI. SZÁZADBAN: LUXUS VAGY LÉTSZÜKSÉGLET?
DÉNES BALÁZS, A TÁRSASÁG A SZABADSÁGJOGOKÉRT ELNÖKE

SZÜNET

- A GYÜLEKEZÉSI JOG SZABÁLYOZÁSÁNAK FEJLŐDÉSE ÉS IDŐSZERŰ PROBLÉMÁI
KÁDÁR ANDRÁS KRISTÓF, A MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG TÁRSELNÖKE

- IUSTITIA REGNORUM FUNDAMENTUM
PÉTERFALVI ATTILA, AZ ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALÁNAK VEZETŐJE, VOLT ADATVÉDELMI BIZTOS

- KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS- AZ EMBERI JOGI KULTÚRA ESÉLYEIRŐL
VEZETI:
KORMOS VALÉRIA, A MAGYAR NEMZET FŐMUNKATÁRSA, ÍRÓ, ÚJSÁGÍRÓ
RÉSZTVEVŐK:
BODOKY TAMÁS, AZ INDEX FŐMUNKATÁRSA, „GÖBÖLYÖS SOMA-DÍJ” KITÜNTETETTJE 2008;
GULYÁS GERGELY, ÜGYVÉD, A SZABADSÁG KÖR SZÓVIVŐJE;
JUHÁSZ IMRE, A FÜGGETLEN RENDÉSZETI PANASZTESTÜLET ELNÖKHELYETTESE;
KRUCHINA VINCE, A „FIATALOK A POLGÁRI MAGYARORSZÁGÉRT-DÍJ” KITÜNTETETTJE 2008;
SCHIFFER ANDRÁS, AZ LMP VÁLASZTMÁNYI TAGJA

- ZÁRSZÓ
BORÓKAI GÁBOR, A SZABADSÁG KÖR TAGJA

FOGADÁS

Nyomtatóbarát változat
Hírek

Felhívás - Polgári Magyarországért Díj 2018

A Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma „Polgári Magyarországért” díjat alapított, amely minden évben olyan személynek vagy közösségnek adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív tevékenységével maradandó szellemi, emberi értékeket hozott létre, mellyel Magyarországot, a magyarságot, annak valamely adott közösségét gazdagította, megerősödését az európai közösségen belül hitelesen, szakszerűen és hatásosan elősegítette, valamint tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget. Amennyiben a felterjesztés magánszemélyre vonatkozik, hangsúlyozottnak kell lennie közösségépítő tevékenységének.

 

tovább
Hírek

„Új Kormány” – XVII. Polgári Piknik Kötcsén

Idén tizenhetedik alkalommal került megrendezésre 2018. június 3-án a kötcsei polgári piknik, mely ezúttal az „Új Kormány” címet viselte.  A rendezvényen, melyen több száz fő vett részt a jobboldali politikai élet és a polgári értelmiség köreiből, neves politikusok osztották meg gondolataikat az áprilisi választások és az új kormány felállásának apropóján.

tovább
Hírek

A Kosztolányi Dezső Céltársulás kapta 2018-ban a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat

A Kosztolányi Dezső céltársulásnak ítélte oda idén a „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) Kuratóriuma. A díjat – mely a fiatalok értékteremtő tevékenységét részesíti elismerésben – az Alapítvány 2006-ban hívta életre. A díjjal járó juttatás összege nettó 1,5 millió forint.

tovább