Új ciklus kapujában… XIII. Polgári Piknik Kötcsén

Nyomtatóbarát változat

Tizenharmadik alkalommal került megrendezésre 2014. szeptember 06-án a kötcsei polgári piknik Új ciklus kapujában… címmel, melynek házigazdája a hagyományok szerint a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Hermina Szalon, a Barankovics István Alapítvány valamint a Belvárosi Polgári Szalon volt.

A több száz fős zárt rendezvény délelőtti programját Balog Zolán a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke és Sunyovszky Sylvia nyitották meg.

Ezt követte egy kerek-asztalbeszélgetés, Székyné Sztrémi Melinda, Kocsis Máté és Sztolyka Zoltán polgármesterek és Papp László alpolgármester részvételével. Délután Steinbach József püspök úr előadását hallgathattuk a magyarság lelki kilátásai címmel, illetve Pálinkás József, Lovász László és Palkovics László vettek részt „mi lesz holnapután? ” címmel a rendezvény második kerek-asztalbeszélgetésén. A rendezvény főszónoka hagyományosan Orbán Viktor miniszterelnök úr volt.

A kötcsei találkozót 2004 óta szervezik meg jobboldali politikusok és a polgári értelmiséghez tartozó értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen. A résztvevők minden alkalommal, adománnyal járulnak hozzá egy-egy adott szervezet támogatásához, idén a Munkácsi Római Katolikus Püspökségnek gyűjtöttek.

Nyomtatóbarát változat
 
Hírek

Felhívás - Polgári Magyarországért Díj 2017

A Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma „Polgári Magyarországért” díjat alapított, amely minden évben olyan személynek vagy közösségnek adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív tevékenységével maradandó szellemi, emberi értékeket hozott létre, mellyel Magyarországot, a magyarságot, annak valamely adott közösségét gazdagította, megerősödését az európai közösségen belül hitelesen, szakszerűen és hatásosan elősegítette, valamint tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget.

tovább
Hírek

„Választások előtt” – XVI. Polgári Piknik Kötcsén

 

Immár tizenhatodik alkalommal zajlott 2017. szeptember 02-án a kötcsei polgári piknik, ezúttal „Választások előtt” címmel, melynek házigazdája a hagyományok szerint a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Hermina Szalon, a Barankovics István Alapítvány, valamint a Belvárosi Polgári Szalon volt.

tovább
Hírek

A prágai Ady Endre Diákkör kapta idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat

Prágai magyarokat tömörítő, Ady Endre nevét viselő diákkör kapta idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat, amelyet Mádl Dalma, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök özvegye és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyújtott át Erdélyi Ágnesnek, a szervezet elnökének.

tovább