Gyakornoki pályázat

Nyomtatóbarát változat

Gyakornoki pályázat - nappali tagozatos egyetemi hallgatók számára*

Cél: A polgári, nemzeti és keresztény értékeket vállaló, közéletben aktív fiatalok megismertetése egy pártalapítvány működésével, szakmai munkájával és ezen keresztül a magyar közélettel

Amit várunk:
- legalább 3, 0 tanulmányi átlag a 2014/2015-ös tanévben **
- közéleti aktivitás és alapvető politikai tájékozottság
- idegen nyelvek legalább középfokú ismerete (angol és/vagy német) **
- jó kommunikációs készség
- felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek

A feladat:
- részvétel a napi szervezőmunkában (pl. rendezvények lebonyolítása, sajtófigyelés, fordítás, levelezés, tájékoztatók készítése, civil kapcsolatok építése, képzések)
- részvétel a tudományos – ismeretterjesztő munkában (adatgyűjtés, rendszerezés, háttéranyagok és elemzések készítése)

Pályázhat: a 2015/2016. tanévben 2. - 5. éves egyetemi hallgató, részletes önéletrajzzal, motivációs levéllel. Szükséges egy-egy ajánlólevél a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országos / helyi politikusától és  az egyetem egy oktatójától szakmai ajánlás.
Időtartam: 2-3 hónap.  A pályázó jelöljön meg legalább két számára megfelelő időszakot. (pl. X. -XI. hó vagy III.-IV.-V. hó)

Felvétel: negyedévente 5 fő

Amit kínálunk:
- Változatos és érdekes, szakmai fejlődést biztosító feladatok a legkülönbözőbb témákban: szakmapolitikai témák, nemzetközi kapcsolatok, politikai kommunikáció, képzések szervezése stb.
- Heti 12 – 20 óra munkaidő
- Infrastruktúra biztosítása Budapesten, a Pauler utcai irodánkban
- Ösztöndíj: nettó 50 ezer Ft /hó
- Igazolás a gyakorlat elvégzéséről

Jelentkezési határidő a 2015/2016. tanévre: 2015. szeptember 05. Az ezt követően postára adott pályázatokat visszaküldjük.

Cím: Balog Zoltán kuratóriumi elnök
Polgári Magyarországért Alapítvány
1253 Budapest, Pf:. 80.

A döntést az Alapítvány kuratóriuma hozza meg 2015. szeptember hónapban.

*   előnyben részesülnek a társadalomtudományi képzésben résztvevő egyetemi hallgatók

** igazolása szükséges

Nyomtatóbarát változat
Hírek

Sajtóközlemény


A Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) elkötelezett a szuverén nemzetállamokon alapuló Európa eszménye, a szubszidiaritás, a decentralizáció és a keresztény értékek mellett.

 

tovább
Hírek

Gyakornoki pályázat - nappali tagozatos egyetemi hallgatók számára (2019)

A gyakornoki program célja:

A polgári, nemzeti és keresztény értékeket vállaló, közéletben aktív fiatalok megismertetése egy pártalapítvány működésével, szakmai munkájával és ezen keresztül a magyar közélettel.

 

tovább
Hírek

A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2019-es felhívása

 A javaslatok beadási határideje lejárt. Kérjük ne küldjenek be további felterjesztéseket. 

A Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma 2006-ban „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat alapított, amely minden évben olyan 35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári – keresztény – nemzeti értékközösséget.

tovább