Polgári Magyarország 2015 - esélyek és veszélyek XIV. Polgári Piknik Kötcsén

Nyomtatóbarát változat

Immár tizennegyedik alkalommal zajlott 2015. szeptember 05-én a kötcsei polgári piknik, ezúttal „Polgári Magyarország 2015 - esélyek és veszélyek” címmel, melynek házigazdája a hagyományok szerint a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Hermina Szalon, a Barankovics István Alapítvány, valamint a Belvárosi Polgári Szalon volt.

A több száz fős zárt rendezvény délelőtti programját Balog Zolán a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke és Sunyovszky Sylvia nyitották meg.

Ezt követte Lázár János Erős állam – jó állam című előadása, majd egy kerekasztal-beszélgetés zajlott „Bevándorlás, befogadás, nemzeti önazonosság Európában” címmel Kozma Imre atya, Maróth Miklós egyetemi tanár és Schmidt Mária egyetemi tanár, a Terror Háza Múzeum főigazgatója részvételével. A moderátor Ablonczy Bálint volt.

Délután Tarlós István főpolgármester előadását hallgathatta a közönség Erős város, jó város címmel, majd Szabó István püspök következett Erős egyház – erős nemzet című előadásával.

A rendezvény főszónoka hagyományosan Orbán Viktor miniszterelnök volt.

A kötcsei találkozót 2004 óta szervezik meg jobboldali politikusok és a polgári értelmiséghez tartozók részvételével a Somogy megyei településen. A résztvevők minden alkalommal, adománnyal járulnak hozzá egy-egy adott szervezet támogatásához, idén a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Egészségügyi Gyermekotthonnak gyűjtöttek.

Nyomtatóbarát változat
Hírek

A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2019-es felhívása

A Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma 2006-ban „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat alapított, amely minden évben olyan 35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári – keresztény – nemzeti értékközösséget.

tovább
Hírek

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kapta az idei Polgári Magyarországért díjat

Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) elnöke arról beszélt: a karácsony üzenetéhez, az élet csodájához a családok állnak a legközelebb. Ma is vannak, “akik el akarják zárni az utat, hogy ne jussunk el az ünnephez”. „De mindig voltak virrasztó pásztorok és ajándékot hozó napkeleti bölcsek is, és mindenekelőtt volt egy édesanya”, mint ahogy ma is vannak édesanyák és édesapák, akik elfogadják a gyermekáldást.

 

tovább
Hírek

„A kereszténydemokrácia megújulása Európában” – XVIII. Polgári Piknik Kötcsén

Az idei évben rendhagyó módon másodízben, immáron tizennyolcadik alkalommal került megrendezésre 2018. szeptember 8-án a kötcsei polgári piknik, mely ezúttal az „A kereszténydemokrácia megújulása Európában” címet viselte.  A rendezvényen több száz fő vett részt a jobboldali politikai élet és a polgári értelmiség köreiből, neves politikusok osztották meg gondolataikat a nyugati világ önazonosságtudatának válságáról és a keresztény Európa szükségességéről.

tovább