A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2017-es felhívása

Nyomtatóbarát változat

 A PMA Kuratóriuma közzétette a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2017-es felhívását, melyre a beadási határidő lejárt.

A Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma 2006-ban „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat alapított, amely minden évben olyan 35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári – keresztény – nemzeti értékközösséget.

A „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díj egy plakettból és egy oklevélből áll, a díjjal járó juttatás összege 1,5 millió forint. Felterjesztéseket írásban: e-mail-ben az alapitvany@szpma.hu vagy a 1253 Budapest, Pf.: 80. címre várjuk 2017. február 28-ig magánszemélyektől és civil szervezetektől egyaránt. A felterjesztésnek legalább 15 soros indoklást is tartalmaznia kell! A díj odaítéléséről az Alapítvány Kuratóriuma 2017. márciusában dönt. Az átadás minden év tavaszán, ünnepélyes, a sajtó számára is nyilvános keretek között történik.

 

Balog Zoltán

kuratóriumi elnök

 

Nyomtatóbarát változat
Hírek

SZPMA kuratórium (2018. december 18.) - jóváhagyott támogatások

Az SZPMA kuratóriumának 2018. december 18. napján tartott ülésén jóváhagyott támogatások.
tovább
Hírek

A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2019-es felhívása

A Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma 2006-ban „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat alapított, amely minden évben olyan 35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári – keresztény – nemzeti értékközösséget.

tovább
Hírek

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kapta az idei Polgári Magyarországért díjat

Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) elnöke arról beszélt: a karácsony üzenetéhez, az élet csodájához a családok állnak a legközelebb. Ma is vannak, “akik el akarják zárni az utat, hogy ne jussunk el az ünnephez”. „De mindig voltak virrasztó pásztorok és ajándékot hozó napkeleti bölcsek is, és mindenekelőtt volt egy édesanya”, mint ahogy ma is vannak édesanyák és édesapák, akik elfogadják a gyermekáldást.

 

tovább