Demográfiai konferencia - Mikola István előadása

Nyomtatóbarát változat
2004. február 18.

Népesedési „egész”-ségünk


Mindig szellemi pezsgőfürdő számba megy egy-egy ilyen összejövetel, és valóban mindig arra gondolok, amikor hallgatom a kiváló előadásokat, hogy nagy intellektuális élmény ma ebben a magyarországi közéletben élni, még akkor is, hogy ha időnként fájdalmas megélni a dolgokat. De valóban azt gondolom, hogy nem igazi értelmiségi az, aki nem élvezi, nem érzi ezt az intellektuális élményt, nem érzi át ennek a szellemi pezsgőfürdőhöz szolgáló érdekes hatását. Ugyanakkor mindig van egy kis hiányérzetem is, és itt ennek hangot is adok, mert most már a sokadik demográfiai konferencián vagyok, és valahol mindig az-az érzésem, hogy egyre jobb diagnózisokat állítunk fel, talán már egybeáll a diagnózis, de a nagy kérdés igazán, hogy, hogy fogjuk mi ezt megcsinálni? Mert az már közélet, mert az már politika, és a tudós, amikor elmondja, hogy ő nem politizál, akkor nem mond igazat, mert politizál minden szavával, amit, a tudományokat felhasználva, itt ezen a pódiumon és más fórumon kimond. És nem lehet megvalósítani, nem lehet megfordítani úgy a negatív demográfiai trendeket, hogy az ember nem vállalja fel azokat a közéleti ütközéseket, azokat a politikai sokszor mocsár harcokat, bozót harcokat, amelyeken keresztül vezet az út azokhoz a szabályozásokhoz, azoknak a megalkotásához az új rendnek a megteremtéséhez, amelyben valóban a negatív trendek, népesedési trendek megváltozhatnak. És ahol valahol a nemzet újra valamiféle prosperitást kezdhet.

Eszembe jut a Magyar Püspöki Karnak egy néhány évvel ezelőtt született körlevele, ez egy híres szociális körlevél volt, kiváló anyag, valóban briliáns módon előkészítve, megírva, és amikor elkészült ez a nagy mű, akkor meghívtak engem egy genfi akadémiai ülésre, és az volt a feladatom, hogy az egészségügy szempontjából – mint itt is – szóljak a dologhoz. Velem szemben ült a püspök, a katolikus püspök társadalom egyik vezetője. Gyulai püspök úrról van szó, akit nagyon tisztelek, mellette Lukácsi úr, aki szerkesztette az anyagot, és én elmondtam a hozzászólásomban, hogy nagyon szép ez a diagnózis, - úgy mint itt  megtettem most -, de arra vagyok kíváncsi, hogy hogy fogjuk ezt megcsinálni, és az egyház részt vállal-e azokban a közéleti harcokban, ütközésekben, amelyeken keresztül vezet az út a megvalósításhoz. S jól emlékszem és fülembe cseng a mondat, Gyulai püspök úr mondata. Amikor én befejeztem a beszédemet, fölállt és elmondta, hogy az egyháznak nem az a feladata, hogy a politikába beavatkozzon, hogy a pártpolitikai közéleti harcokban részt vegyen, az egyház így, az egyház úgy, nagyon szépen kifejtette. Én meg fölálltam és egy szemtelen megjegyzést tettem. Azt mondtam, hogy püspök úr, csak azt szeretném mondani, hogy az egyház itt én vagyok. Én, pedig politizálok, és részt veszek a közéleti harcokban. S püspök úr felállt és igazat adott nekem. Azt mondta, hogy igen-igen, és a dolog úgy elgondolkoztatott. Mert az egyház mi vagyunk, ugye itt is egy egyházi intézményben beszélünk mindezekről a dolgokról, és a megvalósításában is közösen kell felelősséget vállalni.

Márpedig akkor, amikor a diagnózist fölállítjuk, elmondjuk, hogy mit kéne tenni, vagy utalunk legalább rá, akkor olyan komoly kérdések merülnek fel, mint az anyák esélyegyenlőségének a megteremtése. Az anyaszerep, a leánynemzedéknek a nevelése, pozitív diszkrimináció a közösségekkel kapcsolatban, amelyek támogatást érdemelnek. Az érdekközpontú pozitív példákat sugárzó médiának a megteremtése. Tessék csak gondolni a napi média küzdelmeinkre. Vagy a lakáspolitika, amiről itt szó volt, migrációs politika. Én hallgattam az előttem szóló tudóst. Biztos, hogy így van, ahogy mondja, de ugyanakkor folyik egy irányítatlan lopakodó betelepítés az országba. Én szeretném, hogyha kinyitnánk a szemünket, és átlátnánk azokon a tudományos eredményeken is, amelyek újra és újra rögzítenek bizonyos tényeket. De a globalizációs lélekhámozott hordák, amelyek megszállják a nemzeti piactereinket, átveszik felette a szuverenitást, hozzák magukkal azokat a tömegeket, akik lakásokat, lakótelepeket vásárolnak Magyarországon, és akik magát az idegenséget jelentik, és nem közösséget építenek, hanem közösséget bontanak ma Magyarországon. Ezek a kérdések is legalább olyan fontosak, mint a létszámszerű elemzések. Honnan, hányan, miképp jöttek be az országba. Ezekre az áramlatokra oda kell figyelni, mert az-az érzésem, és akkor is az volt mikor elhangzott, hogy  23 millió román jön az országban, hogy 80 millió akárhonnan, hogy ez egy elterelő hadművelet, ugyanúgy mint a paraszolvencia álcirkusza, amely az egészségügy valós problémáiról eltereli a figyelmet, ugyanígy a migrációs politikában is, ezek a nagy cirkuszok, ezek  tulajdonképpen egy lopakodó, az észrevétel szintje alatt folyó áramlatoknak a kiteljesedését jelenheti. Vagy ha tovább megyek, azt mondom családi vállalkozások ügye. Ugye elkezdett az előző kormányprogramot alkotni a családi vállalkozásokra. Alapvető demográfiai kérdés, hogy a családok vállalkozásai sikeresek legyenek. Abban is együtt marad a család, az is a összetartásnak egy nagyon fontos, a gazdaság szempontjából a prosperitásnak a fenntarthatósága szempontjából is fontos kérdés. Vagy ma ugyan nem beszéltünk róla, de ugye elkészültek programok, amelyek ugye a hazai nagy bruttó munkabérnek a bevezetéséről szóltak. Elkerülhetetlen, hogy a munkaadók által használt emberi tőke összes költségét állja a munkaadó. Tehát a családnevelés, a család, a gyermeknevelés minden költségeit is állja. A szociális biztonságról nem esett még szó. A társadalombiztosításról kérem szépen. Ma, amikor szétbontjuk a nyugdíjnak egy részét, kiszerveztük, az egészségügynek most kezdődik meg a kiszerveződése. Óriási gazdasági lobbik, érdekérvényesítő multinacionális társaságok nyomulnak előre, közben megy a laudáció a médiában, big brotherek, konzum idióta gyártás, elterelik az emberek figyelmét arról, hogy a szociális biztonság utolsó nagy bástyájának a privatizációja kezdődik meg napjainkban. Ez is demográfiai kérdés. Hiszen nincs a magyarságnak lassan, nincs nemzeti vagyonunk, reálosították a nemzeti vagyont, ez is demográfiai kérdés. És lassan a szociális bástyáink is meginognak, kiszervezik alólunk. Tudáshoz való hozzájutás, és nem is folytatom tovább, csak föl akartam sorolni azt a néhány témát, amit a feldúlt konferenciánkon körbejártunk, és amelyekből már-már a diagnózis összeáll. A megvalósítás azonban még továbbra is óriási kérdés, hogy ki fogja csinálni, és hogy fogja ezt megcsinálni.  

Magamnál sokszor voltam úgy, hogy a tudóstársadalommal, kiváló kollégáimmal, megegyeztünk, megállapodtunk, programot alkottunk, stratégiát készítettünk, és elindultam, mint egy buldózer, és hátranéztem és senki nem volt mögöttem. Tehát erre szeretném mindenkinek a figyelmét felhívni, bár akadémiai székekből okosakat mondani azt lehet, és nagyon könnyű, de amikor a közéleti harcokban meg kellene vívni, érvényesíteni kellene az okos gondolatot az már egy messze nehezebb dolog, és sokszor van úgy az ember, hogy teljesen magára marad, amikor kezdődnek a megvalósításnak a közéleti harcai. Én egy néhány dologról kicsit egészségügyi megközelítésből is szeretnék beszélni. De mielőtt ezt megkezdem, egy kedvenc kis idézetemet hadd olvassam fel. A World American Science-ben jelent meg egy nagyon érdekes néhány sor, ami arról szól, hogy mi történne akkor ha, hogy ha a világ egy 100 fős világfaluvá zsugorodna. Hogy nézne ki ez a világ? Fontos, hogy tudjuk, hogy magunkat ebben el tudjuk helyezni. Azt mondja, hogy ebben a világfaluban 100 világfalvi, 57 ázsiai, 21 európai, 8 afrikai lenne, és összesen 14-en érkeznének a nyugati féltekéről. 52 nő és 48 férfi lakná. 70 volna színes bőrű, 30 fehér bőrű. Közülük 70 a nem keresztény és 30 a keresztény. 6 személy birtokolná a falu javainak 59%-át, és mind a 6 az Egyesült Államokból származna. 100 emberből 80-an kényszerülnének beérni az elfogadhatónál rosszabb lakhellyel. 70 közülük nem tudna olvasni. 70 közülük nem tudna olvasni! 50 volna alultáplált. Egy járna közel a halálhoz, egy pedig éppen megszületne. Középiskolában egynek jutna hely, és egynek volna számítógépe is. Így néz ki az a világ, amiben mi meg akarunk maradni, most egy új közösségi integráció keretében. A dolog meglehetősen lesújtó, és meglehetősen elgondolkoztató. Én úgy gondolom, ha az egészségügy szempontjából vizsgálom a demográfiai kérdéseket, akkor megint abból az egyszerű gondolatból kell kiindulnom, hogy nincs demográfiai változás, és valószínűleg így igaz, hogy anélkül az egyén rádöbbenne, ahogy Orbán Viktor mondta itt az előbb, hogy mi végre van a világban? És magam egyre többet gondolkozok ezen, az embereket, ha valóban a nemzet megmaradásában, a népesedési negatív trendek megváltoztatásában akarjuk őket aktivizálni, akkor rá kellene döbbentenünk őket arra, hogy ők különleges biológiai lények. Akiknek van egy különleges képességük, mindannyiunk embereknek, mindannyiunknak a képessége ez. Önmagunkat vagyunk képesek látni, mint cselekvő személyt.

Ugye azt mondja a filozófia, mint transzcendentáns reflexió, önmagamat látom, mint cselekvő személy, magyarul lelkem van. Mert a lélek nem más, mint önmagam szubjektív létezésének a képessége. Most ez nyilvánvaló, hogyha én észlelem önmagam, mint cselekvő személy, a teremtésben szabad akaratot kaptam, akkor felelős vagyok a lelkemnek az épségéért, felelős vagyok a cselekedeteimért. Mondhatom úgy is, hogy felelős vagyok a lelkem és testem épségéért. A gondolatot tovább viszem, akkor nyilvánvaló, hogyha magamért viselem ezt a felelősséget, magammal szemben viselem ezt a felelősséget, akkor a másik emberrel szemben is fel kell vállalnom, hiszen az ént csak a te definiálhatja, a te határozhatja meg. Ez az a kölcsönönös egymásért viselt felelősség, minden szolidalítási, európai gondolatnak az alapja, amiből fölszabadulnak azok a lelki energiák, azok a pszichés energiák melyek, ugye ma már ezt jól ismerjük, a biológiából, orvostudományokból, hogy képesek tudatot formálni. Főleg ha nagy közösségekben jelennek meg, nagy tömegű energiák. Ugye mert az egymásért viselt felelősség, nem csak ént meg téged, nem csak a családot, nem csak a kis közösséget, hanem a nemzetközösséget is egyűvé tartó lelki energia, és olyan másodlagos energiákat szabadít fel, amely a kollektív tudat-rendszeren keresztül nemzet tudatot tudnak formálni. Ennek az országnak pedig, ahhoz, hogy a népesedését trendeken változtatni lehessen, új nemzet tudatra, III. évezredes nemzet tudatra van szüksége.

Nos, mi a baj az országban? Mi a baj velünk? Érdekes, hogy Orbán Viktor, aki ezt soha nem tanulta, elcsodálkoztam rajta, hogy hogyan beszélt. Érdekes, hogy megérezte, meglepett ez engem. Mi a baj? Az, hogy elfogyott a lelki erőnk, elfogyott a pszichés energiánk, a történelmi kataklizmánk, krízisek olyan mértékben, s olyan mélyen hagytak sérelmet a kollektív tudattalanban, a nemzeti kollektív tudattalanban, - csak sejtjük ezt, hogy mi ennek a tartalma – ugye Posze Idától tudom, aki itt van közöttünk, aki kiváló pszichiáter. Tudom, hogy nem lehet ezt a pszichiátria könnyű módszereivel analizálni, csak vizsgálgatni lehet, de valószínű olyan óriási sérelmek, negatív tartalmak gyűltek össze a kollektív tudattalanban, ami pillanatnyilag egy ilyen enervált, egy ilyen progresszív önromboló magatartásba viszi bele az embereket. Ez az egyik legnagyobb bajunk, a pszichés energiáink elfogytak, vissza kell őket tölteni. Ez az, amire zseniálisan utalt a miniszterelnök úr, mind a négy pszichés energia forrása, ami a nemzeti kollektív tudattalan elveszett pszichés energia tartalmat visszatölti.

Ez a négy pedig nem más, mint a nemzeti identitás, a társadalmi identitás, a család és a hit. Ez a négy. Ebből lehet meríteni. Valaki utalt itt már a hit szerepére, és több hozzászólás is elhangzott. Én hívő vagyok, nem más a hit számomra, mint a megváltozhatatlan világ folyamatba történő beavatkozásnak a lehetősége. És ezt jobb, ha mindenki tudja. Óriási erő. Amit nem csak egymás közt beszélgetve kell elmondanunk, hiszen ma kontrolált klinikai tanulmányok bizonyítják, hogy az a beteg akiért imádkoznak, vagy imádkozik a Szűz Anyához is, ezt meg kell jegyeznem, az könnyebben gyógyul. Tehát a hit a megváltozhatatlannak vélt világ folyamatba való beavatkozás óriási nagy lehetősége.

A családról rengeteg szó volt, nem akarok itt részletekre kitérni, mert nem is az én dolgom, meg időm sincs rá. Az embernek az élőhelye az a közösség, és azoknak elemi egysége a család. Ha az embert megfosztják az őt körülvevő közösségtől, akkor az olyan, mintha meghámozták volna a lelkét. Ez, pedig nem más, mint a globalizációnak nevezett pénzügyi, gazdasági világhordáknak az elemi dolga. Ugye a globalizáció nem más, mint ki tudja milyen központokból lélek hámozott, önmegvalósító hordákba tömörült egyéneknek a nemzetközi piac feletti szuverenitás megszerzésére irányuló akciója, amikor a miniszterelnök beszélt itt a nemzeti vagyon újabb elemének a kisajátítására vonatkozóan, erről szólt a történet. Folyik a globalizáció, és ez nem szociális globalizáció. Az európai gondolat, az szociális gondolat. Nem. Van pénzügyi, gazdasági, amerikai típusú globalizáció gondolata. Nem másra gondolt, mint erre. A szuverenitást átveszik a nemzeti piacterek felett. Ennek pedig átcsatolva, demográfiai vonatkozásban is óriási kára van. Ha az egészségügy szempontjából vizsgálom, akkor azt mondom, hogy az egyén, ha rádöbben a felelősségre, amit magával és a másik emberrel szemben visel, ha az emberiség, és mondjuk a magyar nemzet rádöbben arra, hogy a kollektív tudattalan tartalmával elveszett pszichés energiákat vissza kell pótolni, és mi ezeknek a forrása, és fölvállalja ezt, akkor ez egy életvédő, nemzetvédő program.  Mindig megemlítem a nagy Japán epideológiai tanulmányt, ami arról szólt, hogy azok a japán tömegek, akik a II. világháború után elhagyni kényszerültek a szigetországot, idegen területen telepedtek le. Ha megőrizték az ősi kultúrájuk ápolását, ha megőrizték az anyaországgal a kapcsolataikat, akkor ott az emberek tovább éltek, jobbak voltak a születéskor várható átlag élettartam mutatóik, és jobbak voltak a megbetegedési, halálozási mutatóik, mint annak a kontroll csoportnak, amelyik ugyancsak elhagyni kényszerült a tragédia kapcsán a sziget országot, de megszakította az anyaországgal a kapcsolatát, és felhagyott az ősi kultúrája az ápolásával. Ez a 40 éves tanulmány statisztikailag is bizonyítja, hogy különbség van.

Tehát az identitás az egy életvédő program, mondhatom azt is, hogy a nacionalizmus egy életvédő program kérem szépen. Helyre kéne tenni végre a dolgainkat. Hát, amikor Franciaországban lobog mindenütt a trikolór, amikor az amerikai autó hátára ki van írva, hogy légy büszke arra, hogy amerikai vagy, hogy-hogy a nacionalizmust továbbra is egy soviniszta, irredenta furcsa asszociációkkal terheljük. Eszembe jut Antall József, aki az első szabadválasztások éjszakáján azt mondta. Ez volt az első mondata. Aki emlékszik rá az igazolhat engem. „Én 15 millió magyar miniszterelnöke akarok lenni” –lélekben-, igen lélekben, igen pszichiáter van a soraink között, aki ezekkel a kérdésekkel komolyan foglalkozik, sokkal komolyabban mint én. Tőle vettem ezeket a gondolatokat, tettem magamévá. És akkor én is azon gondolkodtam, hogy mi lesz ebből? Persze másnak soviniszta irredenta határrevíziót akaró és nem tudom, hogy miféle ember volt. De Antall József ezt tudta, ha magyarság egyszer egymásra talál és talán az európai reintegráció megadja ezt a lehetőséget, hogy határon átnyúló módon a nemzet testet egyesíteni lehet, akkor a 15 milliós populációban fölszabadul az a pszichés energia tömeg, amelyik a kollektív tudattalan sérelmeinek az orvoslásán keresztül, képes nemzet megtartó és a demográfiai trendeket is pozitív irányba változtató nemzet tudatot produkálni.

Ezek nagyon kemény nagyon nehéz kérdések, amelyeket tudnunk kell. Antall József ezért mondta még, hogy 15 millió, - lélekben - magyar miniszterelnöke akarok lenni. Ő ezt a tant pontosan ismerte.  És azt is tudta, a nagy pszichiáter tanát, Yung-nak a tanát, aki elmondta, nemzet testben területi populációs identitásban, esetleg 1/3-nyi méretű sérelem az olyan sérelem, ami mellett nem létezik új nemzettudatnak a kialakítási lehetősége. Tehát számunkra, hogy ezeket a pszichés energiaforrásokat, nemzet identitás, társadalom identitás, a család és a hit megragadjuk és teljes mélységben kiaknázva a javunkra fordítsuk intézkedésekkel, jogszabályokkal, politikai, társadalmi erőfeszítésekkel, ez létkérdés.

Én, ha szabad még egy-két gondolatot arról, hogy most az európai reintegráció küszöbén több utalás történt miniszterelnök úr beszédében is arra, hogy hát ez az európai létünk, ez tulajdonképpen  most, hogy is értelmezhető. Én az gondolom, hogy mi akkor járunk jól, hogy ha mi államalapító népként, - és az államalapítás lényege, a kereszténység vonultunk be Európába. És ezt hangsúlyozzuk is. Én szeretném, hogy a kampányban ezt a mi táborunk is hangsúlyozná. Amikor talán 2,5 évvel ezelőtt a Pápánál, Őszentségénél jártam egy magán kihallgatáson, - 10 percnél nem tartott tovább az egész –, kérdezte tőlem, hogy mi lesz a szavazás Önöknél az európai csatlakozást illetően? Mondtam, hogy szerintem nem uralkodott el annyira az euro-szkepticizmus Magyarországon, hogy ne lehetnénk derűlátóak. Maga elé nézett ez a bölcs öregember és azt mondta, hogy jó, mert Önök, mint államalapító nép, mondta a lengyel Pápa a magyar miniszternek, mint államalapító nép, Önöknek van  egy nagy missziója. Misszió szót használta, a szekuralizált Európába visszavinni a keresztény hitet, mondta a lengyel Pápa a magyaroknak. Ez nem játék. Nekünk az európai hivatásunk, a missziónk ez. És ha ezzel élni tudunk, akkor meggyőződésem, meg egy kicsit bátrabbak is leszünk, akkor meggyőződésem, hogy nem csak hogy megkapaszkodunk Európában, hanem csúcsra tudunk járni Európában. Azt pedig, hogy bátrak legyünk, most már nem azt mondom, hogy erőszakosak, mert megírta az újság, hogy vadítom a tömegeket, Polgári Köröket. Most már azt mondom inkább, hogy bátrabbak legyünk, az pedig elemi érdekünk, mert ezzel az egymás vállára boruló búskomor magyarkodással, ezzel semmire nem lehet menni. Tehát a nagy magyar bánatában, a két magyar bánatában egymás vállára borul, jól kisírja magát, haza megy aztán nem történt semmi, ezzel semmire nem lehet menni, tehát sokkal keményebb a jövőbe vetett hit offenzívabb magatartással, egy picikét erőszakosabban, ezt ugye hozzáteszem, kell nekünk ebben az új közösségben megtalálni a helyünket, mert egyébként elsöpörnek bennünket.

Merjünk kicsik lenni mentalitás, az számunkra egy halál, az maga a pusztulás. Nem kicsiknek kell lennünk, nagyoknak kell lennünk. Viszünk mi éppen elég kultúrát, hitet, értéket Európába. Nobel-díjasokat. Egyszer hozzá tettem, hogy nem csak irodalmi Nobel-díjat, ezért is megróttak utána. Tehát nagy kultúrát viszünk Európába, és ezért nincs nekünk okunk az asztal alatt csúszni-mászni az Európai nagykapuba. Érdekes, a költő mondja, nem tudom, hogy melyik költő, mert nem sikerült kideríteni, hogy kinek a néhány sora ez, hogy „hiába mondom, nem hiszed, hogy hegy lábánál porban játszom és mégis a csúcsra jelt teszek”. Inkább ez lehetne egy ilyen vezérmotívum, mint a merjünk kicsik lenni mentalitásnak a sulykolása.  Hát most ugye baj van körülöttünk és nyilvánvaló, hogy a polgári kormányzás irányultság, polgári politika, nemzeti elkötelezettségű politika az hatalomra kell, hogy törjön. Megjegyzem, a hatalom demográfia esszenciális hatalmi kérdés, és ezt szeretném hangsúlyozni. Kiderült a miniszterelnök szavaiból. Nem azért foglalkozik vele a hatalom és a politika, mert kénye kedve, vagy szellemi pezsgőfürdőt talál benne. Esszenciális hatalmi kérdés a demográfia. Tehát az oldalunknak ebbe a Big Brotheres, konzum idióta gyártó, gusztustalan kendermagos, és nem tudom, mit mondjak tilos rádiós, anális szexet néző gyerekek a tv előtt, mi realityshow, a világ hangja kultúrája, eutanáziával, abortusz liberalizációval ebben a világban nekünk változtatnunk kell, és ehhez hatalom kell, a hatalmat meg kell szerezni.

Most megint megéljük, ez is demográfiához tartozó kérdés, az eutanázia vitákat, megéljük az abortusz liberalizációra való törekvéseket. Ugye, egy kedves szöveg, amit valakitől hallottam, erről vitatkoztunk. Azt mondja, figyeld meg, hogy aki az abortusz liberalizációt szorgalmazza, az már mind megszületett. Milyen érdekes. Vagy aki az eutanáziával foglalkozik, az meg még mind él. Tehát nekünk az a feladatunk, hogy ezt a halál kultúráját, megint az élet kultúrájává fordítsuk. Nagyon nehéz nagy feladat lesz, és azért is megint elmondom, bár a múltkor már azt mondták, hogy ne mondjam már annyit, mert sokaknak a könyökén jön ki. Romhányi gyönyörű verse a nyúl iskola. Amikor szaladgálnak a nyulak a vihar után a káposzta földön, szétestek a káposzták, és akkor jön a nyúl tanító, leülteti a kis nyulakat és elmondja a tanmesét. Azt mondja, az egymást támasztó táposztó levelek képezte káposzta a letépett levelein belül tapasztalt képletet, mely a kopasztott káposzta törzse, úgy hívják, hogy torzsa. Oktatja a kisnyulakat. Ugye ez a torzsa az esszenciája a káposztának, és úgy folytatja, ha most erre a torzsára sorjába visszatapasztjuk a letépett táposztó káposzta leveleket, akkor szakasztott helyesen, fejesen szerkesztett káposztát képeztünk. Ugye ez a lecke megértettétek? Teszi hozzá.  Hát ez lesz a lecke, meg kell fordítani ezeket a negatív trendeket, változtatnunk kell rajta. És azzal fejezem be, hogy és nem tehetek róla, Jókai Annára néztem az előbb, és az eszembe jutott, hogy és ha megengedi nekem ezt a gondolatot, ugye hazánk lelke. Akkor azt mondom, hogy országot építeni, nemzet jövőt formálni, demográfiai trendeket megváltoztatni csak jó kedvű emberekkel lehet. Ezt mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom, a mosolygás a jókedv, az is életvédő program. Hiszen tudjuk, hogy endorfinokat szabadít fel a szervezetben, amelyek védik a koronáriáinkat. Tehát minél többet mosolyogni, nem csak azért, hogy az ellenfél nehogy észrevegyen rajtunk egyetlen új ráncot vagy vonást. Ugye jó barnán, kisportoltan kell megjelennünk a színen, hanem azért is, mert valóban életvédő program ez. És azért jutott eszembe Jókai Annának a gyönyörű verse, amelyik erre utal, „Ima Magyarországért” versben van egy néhány sor mely így szól, „öreg Isten, nagy Isten, más remény nincsen mint igazat kegyelmet, hogy Te szabj végül rendet, maradék országnak életes kedvet. Én ezzel kívántam boldog új évet az elmúlt időben. Köszönöm szépen!
Nyomtatóbarát változat
Hírek

Gyakornoki pályázat - nappali tagozatos egyetemi hallgatók számára (2019)

A gyakornoki program célja:

A polgári, nemzeti és keresztény értékeket vállaló, közéletben aktív fiatalok megismertetése egy pártalapítvány működésével, szakmai munkájával és ezen keresztül a magyar közélettel.

 

tovább
Hírek

A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2019-es felhívása

A Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma 2006-ban „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat alapított, amely minden évben olyan 35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári – keresztény – nemzeti értékközösséget.

tovább
Hírek

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kapta az idei Polgári Magyarországért díjat

Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) elnöke arról beszélt: a karácsony üzenetéhez, az élet csodájához a családok állnak a legközelebb. Ma is vannak, “akik el akarják zárni az utat, hogy ne jussunk el az ünnephez”. „De mindig voltak virrasztó pásztorok és ajándékot hozó napkeleti bölcsek is, és mindenekelőtt volt egy édesanya”, mint ahogy ma is vannak édesanyák és édesapák, akik elfogadják a gyermekáldást.

 

tovább