Áldás, népesség – Sorskérdés a Kárpát-medencében

Nyomtatóbarát változat

Veres Valér előadása   

2004. október 1-2, Nagyvárad és Félix-fürdő
 
Az erdélyi demográfia jelene és jövője
 
Tisztelt hölgyeim és uraim!

     Amint azt a cím is mutatja, demográfiai megközelítésben, tehát tudományos perspektívában fogjuk Erdély népesedési kérdését vizsgálni, különös tekintettel a jelenre, az 1992-től kezdődő periódusra.

     A 2002-es népszámlálás eredményei döbbentették rá a magyar közvéleményt, hogy milyen súlyos demográfiai problémákkal állunk szemben. Ettől kezdve, sőt már a népszámlálás előkészítésekor, egy fokozottabb odafigyelés kezdődött el. Sajnos túl az odafigyelésen, más, komolyabb elmozdulás eddig nem történt. Ez nemcsak a romániai magyarság, hanem egész Románia tekintetében probléma, hiszen – ha nem is ilyen ütemben –, Románia népessége is elkezdett fogyni, bizonyos részei – így az erdélyi románok nagy részénél – hasonló tendencia tapasztalható.

     Először vizsgáljuk meg, hogy az 1992-es, és a 2002-es népszámlálás között mi is történt, minek tudható be ez a közel 200 ezres – egészen pontosan 193 ezer főnyi – fogyás? Ha egy olyan összesítést készítünk, amilyet az országokra szokás, tehát a születések, halálozások, és az elvándorlás számait összesítjük, akkor képet kapunk arról, hogy a természetes szaporodás már ’92-től negatív, tehát fogyásról beszélhetünk, és ennek a nagyságrendje körülbelül 10000 főre tehető. Tehát természetes okokból évente tízezer fővel csökken a romániai magyarság, és ennek mintegy 99 százaléka az erdélyi magyarságot jelenti.

    

A másik jelenség, amelyet regisztrálni lehet, a vándorlás. Az elvándorlás érint minket elsősorban, hiszen idevándorlásról nem lehet beszélni. Ezt a jelenséget többféle megközelítésből lehet megragadni – nem olyan egyszerű, mint egy egész ország esetében, ahol adminisztratív úton követni lehet. Egyrészt általában nem rögzítik a bevándorlók nemzetiségét más országokban. Romániában hiába rögzítik a kilépők nemzetiségét, mert 1990 óta az elvándorlók legnagyobb része nem jelentette be, hogy márpedig el akar menni. Ezért irrelevánsak azok a statisztikák, amit a román hivatal erről ki tud állítani; komoly kutatók nem is alapoznak erre.

    

Én a Magyarországon magyar állampolgárságot szerzett román állampolgárok számából indultam ki. Ezt találtam a legmegbízhatóbb számnak. Nyilván, ebben van valamennyi román nemzetiségű is, de a különböző felmérések, amelyet a KSH Népességtudomány-kutató Intézete is végzett, azt mutatják, hogy ez 5-10 százaléka lehet a bevándorlóknak. Mivel ezek a számok úgyis hozzávetőlegesek, amikor a kivándorlást, mint olyat akarjuk vizsgálni, az összes állampolgárságot szerzett kivándorlót romániai magyar kivándorlónak tekintettem, és ha ezek nagyságrendjét megnézzük, az 2000-7000 között mozog. Az utóbbi években úgy tűnik, hogy ez az érték csökken, de ez tulajdonképpen látszat, mert az ideiglenesen kint tartózkodók száma viszont növekedik. Tehát nem a kivándorlás jelensége csökkent, csak különböző adminisztratív okokból éppen ez az adat, amelyet felhasználtunk, csökkenést mutat.

     Ha ezeket a számokat összesítjük, akkor tíz év alatt természetes okokból 108 ezer fővel csökkent az erdélyi magyarság, véglegesen elvándoroltak 52 ezren, és a harmadik kategória az a 33 ezer, amelyet nem lehet ilyen tisztán megállapítani, hanem különféle kutatásokkal lehet a részleteit valószínűsíteni. Ide tartoznak az identitásváltás estei, tehát az asszimiláció és a disszimiláció – aki régebben magyarnak vallotta magát, most másnak, például románnak vallja magát; az ideiglenesen távol élők, akik végül is hazatérhetnek – kérdés, hogy hazatérnek-e; a máshová, tehát Nyugat-Európába vándoroltak, és nem utolsó sorban a két népszámlálás között voltak módszertani különbségek, ami azt jelenti, hogy a 2002-es népszámláláskor mindenkit, aki egy évnél tovább külföldön élt, azt elvándoroltnak tekintettek, nem az állandó népesség részének. Ez egyébként Európai Uniós norma, és a 2001-es magyar népszámlálás is ugyanezzel a módszerrel dolgozott.

    

Ezek azok az adatok, amelyekből ki tudunk indulni, és a továbbiakban azt nézzük meg, hogy mi van ezek mögött, és hogyan alakultak ki ezek a tendenciák. Ha megnézzük egy hosszabb időszakra, hogy az erdélyi magyarok születéseinek és halálozásainak száma hogyan alakult, azt nem tudjuk nagyon egyszerűen megtenni, mert nemzetiség szerint nem mindig létezett ez a nyilvántartás, vagy ha létezett is, nem tudunk hozzáférni – csak a ’92 utáni adatokhoz férhetünk hozzá. A Román Statisztikai Hivatal szerint a korábbiak nincsenek olyan állapotban, hogy összesíteni tudják. Valami regisztráció volt, tehát elvileg elképzelhető, hogy egyszer majd nyilvánosságra hozzák. De közvetett számításokkal, népszámlálások alapján a koréves adatokkal, stb. lehet valószínűsíteni. Annak a megdöbbentő információnak jutottam birtokába ezzel az elemzéssel, hogy a romániai magyarság feltehetőleg már a ’80-as évek elején elkezdett fogyni természetes okokból. Eddig erre, tudomásom szerint, senki nem mutatott rá.

     Ha Románia egészét nézzük, azt láthatjuk, hogy a fogyás 1990 után következik be. Tehát abban az időben, amikor a magyarok elkezdtek fogyni, a románok még szaporodtak. Ha összevetjük a romániai és a magyarországi természetes népmozgalmi adatokat, akkor megfigyelhetjük, hogy sok hasonlóságot mutat. Valahol a kettő között van az erdélyi magyarság demográfiai magatartása, de ebből a nem túl kedvező szempontból, ami a természetes fogyás időpontját illeti, egészen hasonló állapotban vannak, tehát körülbelül egy év eltéréssel Erdélyben is elkezdődött ez a népességfogyás. Ezért van az, hogy már a ’92-es népszámláláskor jóval kevesebb magyart találtak az országban, mint amennyit elvárt volna a közvélemény, illetve mint amit a magyarországi demográfusok valószínűsítettek volna. A két grafikon erdélyi magyarságra vonatkozó összesítéséből kiderül, hogy a fogyás mértéke 1990-ig kisebb ütemű volt, ’90 után viszonylag stabil, de meglehetősen mély. Tehát azt lehet mondani, hogy évente körülbelül húszezerrel csökken a romániai magyarság száma.

    

Az elhalálozottakról, nemzetiség szerint ugyancsak statisztikák vannak – megkérdezik a hozzátartozókat, hogy milyen nemzetiségű volt az elhalálozott, és ezek a statisztikák azt mutatják, hogy a magyarok jóval a népszámlálási arányszám fölött szerepelnek: 9,1 százalék volt 1992-ben. Most ez 7,8%-ra mérséklődött. Arról van szó, hogy a különféle korosztályi halandóság tendenciáiban – amelyre megnyitóbeszédében Orbán Viktor is utalt –, javultak a romániai magyarság adatai, és ez a halandósági arány valamennyivel csökkent. Ugyanakkor a román népesség elöregedése is előrehaladottabb fázisba került, többen halnak meg, tehát nemcsak a magyarságra vezethető vissza ez az aránycsökkenés, hanem több tényező eredménye.

 

     A romániai magyarság korfája a fiatal népességek esetén egy háromszöghöz hasonlít, a stabil népességek esetén, ahol nagyjából annyian születnek, ahányan meghalnak, egy téglalaphoz, a kihaló népességeknél pedig egy gombához hasonló. A korfa tanulsága szerint, a 70 év körüliek száma majdnem kétszer akkora, mint a tíz év alattiaké. Ez pedig meglehetősen negatív jövőképet vetít előre. Tehát azok, akik gyermeket fognak vállalni tíz év múlva, feleannyian vannak, mint a többiek. Abban a periódusban, amikor az abortuszt legalizálták Romániában, egy rövid időre hasonlóan alacsony arányra csökkent a termékenység, de még mindig magasabb volt, mint amit 1990 után megfigyelhetünk.

   

 A halandóság egy másik dimenziója a születéskor várható élettartam hossza. Két évet választottam ki európai összehasonlításban: az 1970. és a 2001. évet.

     1970-ben Magyarország európai viszonylatban rossz helyen volt, tehát meglehetősen alacsony volt a várható élettartam. Románia abban az időben jobb helyet foglalt el. 2001-re mindkét ország viszonylag rossz helyen található; Magyarország nem sokat javított, Románia pedig lesüllyedt. A romániai magyarság valahol a két ország mutatója között helyezkedik el.

    

Az élveszületések százalékos megoszlását tekintetve, 1992 óta nem éri el a hat százalékot, de nem süllyed az öt százalék alá sem a magyarok születésszáma Romániában. Ez azt valószínűsíti, hogy amikor majd az egész népességet ez a tendencia tölti ki, mondjuk 50 év múlva, akkor országos szinten a magyarok aránya nem lesz több öt százaléknál, feltéve, ha nem vándorolnak el jelentős számban.

     Európa országainak mintegy felében a lakosság száma szintén természetes úton csökken. A romániai magyarság az utolsó előtti helyen van e tekintetben. Az országok népességével összevetve tehát itt a legnagyobb a fogyás mértéke, bár ez a tendencia elég közel van más országokhoz is. Nagyságrendben meglehetős hasonlóságot mutat néhány közép-kelet-európai, és poszt-szovjet országgal.

    

A teljes termékenységi arányszámok – azaz, hogy egy termékeny korú nőre hány gyermek esik: európai kontextusban itt is a romániai magyarság adatai a legrosszabbak – 1,1, míg 2 felett kellene lennie ahhoz, hogy a népesség egyszerű úton újra tudja magát termelni. Ezt a kettős értéket viszont majdnem sehol nem éri el Európa. A 2001-es adatok szerint tehát a romániai magyarság esetében 1,1, Romániában 1,24, Magyarországon 1,31 ez az érték. Magyarországon tehát még valamivel jobbak az adatok, mint Romániában, de ez is nagyon messze van még a 2-es értéktől.

    

A termékeny korú nőre eső gyermekszámot területi bontásban vizsgálva, a székely megyék járnak elől. Itt a romániai adatokhoz képest jóval magasabb: 1,4-1,5 az érték. Ez az, ami optimizmusra adhat okot számunkra, ám azt is hozzá kell tenni, hogy a szórványmegyékben egészen tragikus adatok vannak – 1 alatti értékek csupán. Márpedig ez a megyék nagy részére vonatkozik, és ami igazán szomorú, hogy Kolozs megye is ebbe a tendenciába illeszkedik.

 

Készítettem egy regionális értékelést is, Észak-Erdély, Partium, Bánság, Dél-Erdély, illetve Székelyföld csoportosításban. Megfigyelhetjük, hogy rendhagyó módon hasznosítva a 2002-es népszámlálás koréves adatait, abból számoljuk ki a születésszámokat, akkor a Székelyföld 1,4-es gyermekszámmal rendelkezik, Dél-Erdély és Észak-Erdély, ami elsősorban a szórványvidéket foglalja magába, kevéssel 1 alatt, 0,9-es értéken vannak. Ez azért lényeges, mert a hivatalos statisztikai adatok alapján, amelyeket a bukaresti hivatal jó pénzért a rendelkezésünkre bocsát, a két szórványvidéken – Észak-Erdélyben, Dél-Erdélyben, illetve a Bánságban – csak 0,6-os átlagos gyermekszámot lehet kimutatni. Vigyázni kell tehát a hivatalos adatokkal. Nagyon örültünk, hogy hozzáfértünk, de az a megfigyelésem, hogy a szórványvidéken ezeket nem regisztrálják figyelmesen, például egy-egy településen minden anyakönyvbe román nemzetiségűt jegyeznek be, és emiatt ezek az adatok torzítanak. A roma népességre pedig még inkább torzítanak – őket nem is lehet vizsgálni a hivatalos adatok alapján.

     Ha település-típusok szerint nézzük ezeket az értékeket, látható, hogy óriási a különbség a városi és falusi népesség termékenysége között. Az átlagos gyermekszám egy termékeny korú nőre falun Erdély-szinten 1,6 körül van, városon az 1-et sem éri el. Minden régióban hasonló a mértéke – nyilván, a régió-szintű különbségek reprodukálódnak. Igen fontos ez a szempont, mivel Erdély különböző részein, főleg a magyarok körében, a városi lakosság aránya nagyon különbözik. Például Hunyad megye magyar lakosságának 90 százaléka városlakó. Tehát amikor a szórványvidéken alacsony gyermekszámot figyeljük meg, akkor nem feltétlenül az a gond, hogy milyen arányban élnek, hanem ez a sajátos társadalomszerkezeti tényező, hogy nagy arányban városlakók.

     Ha az erdélyi össznépességgel vetjük össze, fejlesztési régiókként, megfigyelhetjük, hogy a nyugati régió, ami a Bánságot jelenti, Hunyad megyével kibővítve, alacsonyabb termékenységgel rendelkezik, mint az erdélyi magyarok átlaga. Romániában is egyenlőtlenül oszlik meg a fogyás; főleg Erdély bizonyos részein a magyarokéhoz hasonló nagyságrendű. Tehát nemcsak a magyarok kell, hogy foglalkozzanak ezzel, hanem akár a románok is.

 

     Az asszimiláció kérdésköre külön előadás tárgyát képezi, így én két adat alapján csak rámutatnék ennek a tendenciáira. Van egy olyan népszámlálási adat, amely alapján viszonylag jól lehet következtetni a tendenciákra. Ez a vegyes házasságokban született gyermekek bejelentett nemzetisége. A magyarok mintegy 15 százaléka él román-magyar vegyes házasságban. A magyar apával rendelkező családokban született gyermekek 31 százalékát jelentik be magyarnak, a magyar anyákkal rendelkező családokban pedig 23 százalékukat. Ez az arány mindkét esetben 50-50 százalék kellene hogy legyen ahhoz, hogy a vegyes házasságok következtében ne csökkenjen a magyarság létszáma. Amint azt láthattuk, mindkét adat ennél alacsonyabb. Fel kell hívni arra is a figyelmet, hogy ezt sem lehet készpénznek venni, főleg az apák esetében, hiszen Erdélyben még jellemző a tradicionális családmodell, és megtörténik az, hogy az apa bediktálja a gyermeket magyar nemzetiségűnek, de valójában a gyermek nem beszél magyarul, nincs magyar identitása, felnőtt korában tehát nem fogja magát magyarnak vallani. Ezen adatok alapján közvetve, és a korrekciók alapján, amelyeket feltételezni lehet, a két népszámlálás között tíz- és húszezer közöttire tehető a magyarság csökkenése a vegyes házasságokból következő asszimiláció következtében.

    

Egy kis kitekintés a jövőbe: Vasile Gheţeu román demográfus készített egy előrejelzést Románia népességének alakulásáról – nemzetiség szerinti bontásban is – 2050-ig. Ennek a tanulmánynak az útján elindulva, néhány módszertani korrekcióval – ő például abból indult ki, hogy a cigány népesség termékenysége nem változik, én viszont úgy gondolom, hogy az is változni fog –, két változatban az alábbi következtetéseket, előrejelzéseket tehetjük: első változat: 2025-ben a romániai magyarok aránya 5,5 százalék, számuk 1,1 millió. A második változat szerint 6 százalék a magyarok aránya, számuk 1,2 millió. 2050-re ezek a számok 900 ezerre, illetve 990 ezerre módosulnak.

   

 Nyilván, ezek az előrejelzések nagyon ingatagok, hiszen nem tudjuk előre, hogy milyen tendenciák fognak bekövetkezni. Nem látjuk a kivándorlás mértékét, nem látjuk az EU-csatlakozás következményeit, társadalmi hatásait. Azok lehetnek pozitívak, de negatívak is.

   

A következtetések hosszas kifejtésére nincs idő. Csak néhány pontban mutatnék rá, hogy milyen irányban lehet, vagy szokás elindulni az ilyen problémák kezelésében: egy összetett népesedéspolitikai stratégiát szokás kidolgozni, általában országok szintjén, de közösségek szintjén is ez a feladat. Ennek alapja egy hatékony családpolitika, amelyet országos szinten lehet elsősorban kialakítani, mivel törvények kellenek hozzá, adórendszer-módosítás, stb. Ami viszont sajátos, a magyarság helyzetére vonatkozó: a magyar nyelvű iskolaválasztás többoldalú serkentése az asszimiláció megfékezése érdekében. Hiszen más kutatásokból tudjuk, hogy az iskoláskorú magyar gyermekeknek egy lényeges aránya még mindig nem magyarul tanul. Nem feltétlenül óvodában, vagy elemiben, hanem később. Az érettségi szintjén, az országos adatok szerint, bár a magyar diákok számaránya 5,5-6 százalék, mégis csak négy százalék érettségizik magyarul. Egy eszköz lehet erre a kedvezménytörvény oktatási-nevelési támogatása, amely bizony, szegényebb közösségek esetén számottevő, és valóban serkentő hatású lehet abban, hogy magyar iskolába írassák a gyerekeket.

    

Itt – és nem utolsó sorban – említendő az életszínvonal olyan ütemű növekedése, amely legalább a Magyarországra irányuló kivándorlást a jelenleginél mérsékeltebb üteművé teheti, ideális esetben pedig minimalizálhatja. Mindehhez hozzájárulhatnak, a stratégia részei lehetnek, a különböző fejlesztési tervek, regionális fejlesztési programok, autonómiatörekvések, amelyek elő tudják segítni a gyorsabb gazdasági fejlődést.
Nyomtatóbarát változat
Hírek

SZPMA kuratórium (2018. december 18.) - jóváhagyott támogatások

Az SZPMA kuratóriumának 2018. december 18. napján tartott ülésén jóváhagyott támogatások.
tovább
Hírek

A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2019-es felhívása

A Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma 2006-ban „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat alapított, amely minden évben olyan 35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári – keresztény – nemzeti értékközösséget.

tovább
Hírek

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kapta az idei Polgári Magyarországért díjat

Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) elnöke arról beszélt: a karácsony üzenetéhez, az élet csodájához a családok állnak a legközelebb. Ma is vannak, “akik el akarják zárni az utat, hogy ne jussunk el az ünnephez”. „De mindig voltak virrasztó pásztorok és ajándékot hozó napkeleti bölcsek is, és mindenekelőtt volt egy édesanya”, mint ahogy ma is vannak édesanyák és édesapák, akik elfogadják a gyermekáldást.

 

tovább