Áldás, népesség – Sorskérdés a Kárpát-medencében

Nyomtatóbarát változat

Halász Ferenc előadása  

2004. október 1-2, Nagyvárad és Félix-fürdő
 
Pedagógusszövetség
 
     A Pedagógusszövetség megbízásából vagyok itt, amely, amint azt a neve is mutatja, az oktatással – elsősorban az egyetem előtti oktatással – kapcsolatos szakmai problémákkal foglalkozik. Országszerte több ezer tagja van, és megpróbáljuk szakmai szempontból orvosolni azokat a problémákat, amelyek az anyanyelvi oktatásban felmerülnek.

     Szóba kerültek a különböző népszámlálási adatok. Nem akarok elsiklani egy nagyon fontos adat fölött. Mire is kell felkészülni a demográfia fényében a romániai magyar oktatásban? A 2002-es népszámlálás alapján összeállított táblázaton nyomon követhető, hogy hogyan is alakulnak a gyermeklétszámok a 15-19 éves korral kezdődően el egészen a 0-4 éves gyermekekig, akik majd a jövőben fognak óvodába, iskolába járni.

     Az első sor az országos átlagos apadást tartalmazza, amely 33,85 százalékos, utána következik a tizenöt erdélyi megye, ahol nyomon követhető, hogy hogyan arányulnak a jelenlegi 15-19 évesek a mai 0-4 évesekhez. Hunyad megye vezet ezen a listán, ahol a 0-4 éveseknek a száma kevesebb, mint fele a 15-19 éveseknek, de ha az utolsó helyen lévő Maros megyét nézem, ott is majdnem 30 százalékos a gyermekek apadása.

     Ezek egyszerű számok. A kérdés az, hogy mi rejlik ezek mögött? Ezzel kapcsolatban fogok egy olyan témára kitérni, ami még nem került szóba a mai nap folyamán. Hogy mennyien vannak azok, akik a népszámlálás alkalmával magyarnak nyilvánították magukat? Hogy a magyarságukkal hányan élnek – főleg az oktatási intézmény megválasztása esetében, mit jelent számukra a magyarság? Ezt vizsgálva a számok mögött még katasztrofálisabb mutatók vannak. Ez egy kihívás. A népszámlálási adatokat figyelembe kell venni, amikor a jövő óvoda- és iskolahálózatát tervezzük.

     A másik nagyon fontos szorító tényező, amellyel 2005. január 1-jétől számolni kell, az oktatási intézmények finanszírozására vonatkozó új rendelkezések. Július 15-én fogadta el a román kormány a 354-es számú törvényt, amely január 1-jével kezdődően, kísérleti jelleggel, bizonyos megyékben az úgynevezett fejkvóta szerinti iskolafenntartást írja elő, ami nagyon normális, csak nézzük meg, mit fog jelenteni ez a magyar oktatási intézmények számára, amelyek gyermeklétszám-hiánnyal küszködnek.

     A délután folyamán szóba került, hogy folyamatban van egy stratégia kidolgozása, amely munkában oroszlánrészt vállalt Kötő József, az RMDSZ oktatási alelnöke. Hangsúlyoznom kell ezt a problémát, mivel nálunk, Temes megyében már megtörténtek ennek érdekében az első lépések, és amit most országos szinten próbálnak megvalósítani, mi helyi szinten már igyekeztünk megtenni. Ahhoz, hogy a magyar oktatás helyzetét kezelni lehessen, természetesen országos stratégiára van szükség, hiszen csak így lehet a munkát koordinálni, a pénzforrásokat megfelelően felhasználni. Azt azonban szeretném hangsúlyozni, hogy a helyi kezdeményezések mindig nagyon fontos szerepet játszanak. Igazából mindig helyi szinteken alkalmazva ugranak ki azok a megvalósítások és lehetőségek, amelyekből tanulva, amelyeket hasznosítva országos szintű stratégiákat lehet kidolgozni.

     Reggel hallottuk azokat, akik már eredményeket értek el: szórványkollégiumot létesíttek, stb. Úgy érzem, hogy a mi csoportunk Temes megyében kezdeményező szerepet játszott, elsősorban abban, hogy az „elcsángáló” magyarokat – mert sajnos nemcsak Csángóföldön csángálnak el, hanem egyre inkább a szórványvidéken is –, hogyan lehetne visszahozni a magyar közösségbe. Ezzel kapcsolatban nincs országos statisztikám. Temes megyére vonatkozóan mutatnám meg, hogyan alakulnak a gyermekek, óvodások létszámai. Nyomon követhető az apadás.

     Az óvodások létszáma szempontjából nem annyira mérvadó, hogy hányan járnak magyar, és hányan román tagozatra. Inkább azt figyeljük meg, hogy az 1990-91-es tanévhez viszonyítva, a 2003-2004-es tanévben, Temes megyében az iskolás gyermekek száma 44 százalékkal csökkent. Azt hiszem, ebből a szempontból mi vezetünk az országban. Ezt a csökkenést sajnos semmilyen intézkedéssel nem sikerült megállítani. Ezek az adatok a magyar iskolákba, óvodákba járó gyermekekre vonatkoznak.

     Az a téma a konferencia során még nem került szóba, amelyet a másik táblázat mutat be. Ezen a valós helyzet követhető nyomon: hogy a magyar gyermekek – és szüleik – közül mennyien választották a magyar oktatás lehetőségét. Az óvodától tekintsünk el, hiszen ott a regisztráció nem nevezhető pontosnak. Az elemi osztályokról szóló adatok azt mutatják, hogy a 2003-2004-es tanévben 430 tanulónk van. Rajtuk kívül további 821 gyermek mondja magyar anyanyelvűnek magát, de román tagozatra jár. Hasonlóak az adatok az 5.-8. osztályosok esetében. A középiskoláknál más a helyzet, hiszen ott egyéb tényezők is közrejátszanak abban, hogy magyar vagy román iskolát választanak-e a diákok. És a tizenöt erdélyi megye közül kilencben ugyanez a helyzet – esetleg az arányok mások. Ha valaki belelapozott Murvai László: A számok hermeneutikája című könyvébe, láthatta, hogy a szórványmegyékben kivétel nélkül a magukat magyarnak mondó gyermekek maximum egyharmada jár magyar iskolába, kétharmaduk, vagy ennél is jóval többen pedig a román iskolát válasszák.

     Ezek az arányok 1989 előtt is érvényesek voltak, és sajnos ma is azok. 1990-ben volt egy-két hónap, amikor azt hittük, hogy ezután másképp lesz. Arra gondoltunk, hogy a régi, átkos rendszerben a szülők nem merték magyar iskolába adni a gyerekeket, de ennek most már vége, most aztán megrohanják a magyar iskolákat! Nem tették. Az arányok nem javultak, hanem tovább romlottak.

     Szeretném elmondani, hogy mi mindent tettünk Temes megyében azért, hogy ez a helyzet változzon. 1997-ben indítottuk be az Élő kapcsolat elnevezésű programot. Ezt ki lehetne terjeszteni országos szinten, vagy legalább azokra a szórványmegyékre, ahol hasonló gondokkal küzdenek. Célja a meggyőzés, méghozzá úgy, hogy személyesen keressük fel a családokat, és megérdeklődjük, hogy a jövőben milyen iskolába kívánják íratni gyermekeiket. Ha pedig azt nyilatkozzák, hogy románba, akkor megpróbáljuk kideríteni, hogy miért.


     Az Élő kapcsolat program arról szól, hogy magyar iskolákban tanító pedagógusokból, gyermekeiket, unokáikat magyar iskolába járató szülőkből és nagyszülőkből álló csoportok felkeresték a családokat. 563 olyan családról szereztünk információt, akik 1997-ben kellett első osztályba adniuk gyermekeiket. 326 családdal sikerült felvennünk a kapcsolatot. Személyesen szóba álltunk velük. A személyes megkeresés eredménye az volt, hogy a megkeresettek 16 százaléka vállalta, hogy magyar iskolába adja gyermekét, 60 százalékuk világosan és kategorikusan kijelentette, hogy a román iskolát válassza, 23 százalékuk pedig közölte, hogy gondolkodik a dolgon. A szóban forgó családok jó részében vegyes házasságban élnek a szülők. Mi a Bánságban általában nagyon toleránsak vagyunk a vegyes házasságok iránt, míg a Székelyföldön még ma is kiközösítik, de legalábbis megpecsételik a vegyes házasságban élőket. A nagy kérdés azonban az identitástudat. Akkor, amikor az óvoda- vagy iskolaválasztás pillanata elérkezik, nézzük meg, ki milyen intézménybe adja a gyerekét. Ha pedig a román óvodára, vagy román iskolára esik a választás, az a gyerek a magyarság számára jószerint elveszettnek tekinthető, hiszen már a családon belül vagy vegyes, vagy román környezetben él, az iskolában is román környezetbe kerül, így döntő többségük – tisztelet a kivételnek – nem tanul meg írni-olvasni magyarul. Ezek után pedig kulturális kötődésről nem is beszélhetünk. Azt is megállapíthattuk, hogy a vegyes házasságok több mint húsz százalékában olyanok a körülmények, hogy a gyermek meg sem tanul magyarul.


     Ezt a programot öt éven keresztül futtattuk. Lehet, hogy ennek köszönhető, hogy Temesváron, Temes megyében ma van még magyar iskola. Ám az is biztos, hogy ettől még a gyermekek létszáma nem növekedett.

     Főleg a nagyvárosokban állandó gondot jelent, hogy ki vigyáz a gyerekre, ki viszi iskolába. Ezt próbálta orvosolni a másik, általunk kezdeményezett kísérlet. Embereket kerestünk, akik vállalták, hogy fizetés ellenében viszik-hozzák a gyerekeket. A szülőknek nem jelentett volna ez pluszkiadást, mivel a Bartók Alapítvány, és mások, felajánlották a szükséges összeget, de nem értük el a várt eredményt: ezek az emberek ilyen körülmények között sem voltak hajlandók magyar iskolába íratni a gyerekeiket.

     Anyanyelvi táborokat szervezünk vegyes családokból származó gyermekek számára, hogy ismerkedjenek a magyar nyelvvel, a magyar kultúrával. Az eredmények ez esetben is igen szerényeknek bizonyultak.

    Az írott és elektronikus sajtó, valamint az egyházak segítségével ismertetjük a magyar iskolahálózatot. Igyekszünk ellátni az embereket a szükséges információkkal, tudatosítani bennük a magyar iskolák létezését, de a magyarság, a vegyes családok jó része továbbra is távol tartja magát a magyar oktatástól.

     A 20 ezer forint sem hozta meg igazán a remélt hatást. Igaz, hogy ezen sokat rontott az a mód, ahogyan az első évben a magyarországi támogatás kiosztásra került. A 2001-2002-es tanévben a gyermekeket azzal próbáltuk meg behozni a magyar oktatási intézményekbe, hogy majd érkezik ez a húszezer forint. Ezt Temes megye esetében külön kiemelném, mert a bánsági ember általában egoista, mindig a saját hasznát nézi. Ezért is gondoltuk, hogy minden plusz, amit nyújtani lehet a gyermeknek és a családnak, vonzani fogja őket a magyar oktatás irányába. Sajnos a pénzek abban az iskolaévben nem érkeztek meg, csak a következőben, így a vonzó hatás elmaradt.

     Bár futólag, de szóba került itt a régiósítás – tehát igyekezzünk olyan iskolahálózatot kiépíteni, hogy minden egyes gyermek magyar oktatási intézménybe járhasson, ugyanakkor ennek az oktatásnak minőséginek kell lennie, hogy versenyképes maradjon. Temes megyében két évvel ezelőtt elvégeztük a régiósítást. Kijelöltük azokat az iskolaközpontokat, amelyeknek a vonzáskörzetében kisebb települések iskolái, óvodái, esetleg a fakultatív nyelvoktatásban részt vevők vannak, és megpróbáljuk ezeket a gyerekeket az adott iskolaközpontokba eljuttatni. Ehhez kell egy infrastruktúra a szállítás biztosítására, és nagyon sok esetben a családokat is segíteni kell anyagilag abban, hogy az ingáztatást felvállalják.

     És az utolsó dolog, amit megpróbáltunk, és reméljük, hogy eredménye lesz: az idei tanévtől kezdve Böjte Csaba kezdeményezését kiterjesztettük Temes megyére is. Zsombolyán alakult egy, a dévaihoz hasonló központ. Azért Zsombolyán, mert különben az itteni magyar iskola ebben a tanévben már nem indult volna be. Érdekes adalék, ami egyébként a szórványléti sajátosságok közé tartozik; nehezen lehet megmagyarázni, még nehezebben lehet kezelni, hogy a zsombolyai lakosság tizenöt százaléka magyar, magyar polgármestere van, a tanácsosoknak több mint a fele magyar, de az iskolát be kellett volna zárni. Politikailag jól szerepelt a magyarság, de a magyar intézményfenntartás szempontjából teljes csőd következett volna, ha nem érkezik ez a kezdeményezés.


     A Temes megyei oktatás helyzetén keresztül szerettem volna jelezni, hogy az oktatás vonalán ezt a régiósítási politikát ki kell terjeszteni az egész országra, hiszen valamiképpen meg kell oldani, hogy a gyermekek iskolaközpontokban tanulhassanak, ahol minőségi magyar oktatásban részesülhetnek. Ehhez meg kell teremteni a szórványkollégiumok infrastruktúráját, meg kell teremteni a gyermekutaztatás anyagi feltételeit, el kell látni az iskolákat tanárokkal, ami, tekintettel a pedagógusok keresetére, még nagyvároson sem könnyű, hát még vidéken, hát még falun!


     Itt el kell mondanom – bár nem a pedagógusszövetség kompetenciája, hanem a felsőoktatással foglalkozóké –, hogy gyakorló pedagógusként azt látom, hogy pillanatnyilag nincs tanárképzés Romániában, mert az nem tanárképzés, ami ma folyik. Ennek kapcsán eljutottunk egy konferenciáig, de ennél tovább nem sikerült lépni. Volt alkalmunk tapasztalatot szerezni. Elmentünk Kolozsvárra magyar tanárt keresni. Először is nagyon meglepődtek rajtunk, hogy valóban szóba akarunk állni a magyar szakos végzősökkel, másodsorban egy héttel az egyetem befejezése előtt ezeknek az emberek fogalmuk sem volt arról, hogyan lehet egy pedagógusi állást elfoglalni, megszerezni. 120 végzett fiatal közül húszan álltak szóba velünk. Érdeklődést mutattak a pedagógusi pálya iránt, de nem tudták, mit kell tenniük. Mind tartalmi szempontból, mind hozzáállás szempontjából nevelni kellene ezeket az embereket, hogy az iskola végül is az identitástudat megőrzésének egyik legfontosabb eleme.

     Remélem, hogy a közeljövőben, együttműködve az RMDSZ oktatási alelnökségével, az egyházakkal, valamint a civil szervezetekkel, sikerül megvalósítani azt a közeget, amelyben biztosíthatjuk a magyar iskolahálózat megmaradását, emellett pedig a hazai és magyarországi forrásokból létrehozhatjuk azt az infrastruktúrát, amellyel minőségi színvonalon működtetni tudjuk az oktatási intézményeket.
Nyomtatóbarát változat
Hírek

Gyakornoki pályázat - nappali tagozatos egyetemi hallgatók számára (2019)

A gyakornoki program célja:

A polgári, nemzeti és keresztény értékeket vállaló, közéletben aktív fiatalok megismertetése egy pártalapítvány működésével, szakmai munkájával és ezen keresztül a magyar közélettel.

 

tovább
Hírek

A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2019-es felhívása

A Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma 2006-ban „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat alapított, amely minden évben olyan 35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári – keresztény – nemzeti értékközösséget.

tovább
Hírek

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kapta az idei Polgári Magyarországért díjat

Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) elnöke arról beszélt: a karácsony üzenetéhez, az élet csodájához a családok állnak a legközelebb. Ma is vannak, “akik el akarják zárni az utat, hogy ne jussunk el az ünnephez”. „De mindig voltak virrasztó pásztorok és ajándékot hozó napkeleti bölcsek is, és mindenekelőtt volt egy édesanya”, mint ahogy ma is vannak édesanyák és édesapák, akik elfogadják a gyermekáldást.

 

tovább