Áldás, népesség – Sorskérdés a Kárpát-medencében

Nyomtatóbarát változat

Szilágyi N. Sándor előadása 

2004. október 1-2, Nagyvárad és Félix-fürdő
 
Asszimiláció, vegyes házasságok, és a terápiák hatékonysága
 
      Az első kérdés az, hogy mit tekintünk asszimilációnak. Erre azért kell kitérni, mert attól függően, hogy milyen tényeket, milyen eseményeket sorolunk ide, aszerint fogjuk az asszimiláció hatását kisebbnek vagy nagyobbnak tartani.

     A szakirodalomban, de a közvéleményben is – nagyon leegyszerűsítve – olyasmit szoktak asszimiláción érteni, hogy valaki még öt évvel ezelőtt úgy tudta magáról, hogy magyar, de közben a körülmények meggyőző ereje eljuttatta abba a helyzetbe, hogy ma már románnak, vagy más nemzetiségűnek érzi magát. Tehát személy szerint ő maga változtatja meg az identitását. Ez sok szempontból használható, de a mi helyzetünket csak nagyon kicsi részben fedi le. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy – mint általában a kisebbségek esetében –, a népességfogyásnak nemcsak az a két tényezője van, hogy kevés gyermek születik, és hogy elvándorolnak az emberek, hanem az is, hogy az asszimilációs folyamatok érvényesülnek. Ennek ellenére, ha figyelmesen szétnézünk, alig találunk olyan embert, akiről tudjuk, hogy tíz évvel ezelőtt még magyar volt, most pedig már román. Így aztán az a benyomásunk, hogy ennek nincs is nagy szerepe. Éppen ezért egy másik definíciót kerestem erre a folyamatra, amely így szól: asszimiláció minden olyan folyamat, amelynek eredménye valamely nyelvi-, etnikai-, vagy felekezeti kritériumok szerint meghatározott népesség lélekszámának, és/vagy reprodukciójának egy másik, ugyanolyan kritériumok szerint meghatározott népesség javára történő csökkenése. Tehát amikor egy népesség úgy csökken, hogy ezáltal egy másik népesség ugyanannyival növekszik. Ez tehát egy nulla összegű folyamat – az asszimilációs veszteség és az asszimilációs nyereség összege nulla.

 Hogyan történik ez, mi van az adatok mögött?

     Először is, amint azt már mondtam, lehetséges úgy, hogy valaki más helyre sorolja magát, mint ahová azelőtt. Ezt nevezzük autoidentifikációnak. Ez viszonylag kis számot jelent, de azért valamivel többet, mint gondolnánk.

A másik lehetőség az, hogy a népszámláláskor valakit a szülei magyarnak diktáltak be, mert azt remélték, hogy magyar lesz, de ő felnő, a következő népszámláláson már ő maga mondja meg, hogy milyen nemzetiségű, és ő románnak fogja magát mondani, vagyis a korábbi heteroidentifikációtól eltérő autoidentifikáció.

A harmadik lehetőség, ami nálunk a legjellemzőbb, az etnikai reprodukció csökkenése egy másik etnikum javára. Vagyis az etnikum reprodukálódik, a magyaroknak születnek gyerekeik, de azok a gyerekek nem lesznek mind magyarok – egy részük román lesz. Ez jellegzetesen a vegyes házasságokban fordul elő, de nem csak ott.


     Ez a három dolog aszerint is különbözik, hogy mit jelent az egyénnek.


Az első tudatos identitásváltást jelent. Ez nehezebben megy végbe, mivel az ember ragaszkodik az identitásához.

A másik már könnyebben megy, mert itt tudatos identitásválasztásról van szó, ahhoz képest, aminek őt a szülei szánták volna, vagy pedig spontán identitásvállalás.

A harmadik esetben, az etnikai reprodukció csökkenése esetén az egyénnel nem történik semmi. Személy szerint itt senki nem asszimilálódott, viszont ez az egész annyira populáció-szintű folyamat, hogy még az is megtörténhet, hogy nagy asszimilációs hatások érnek egy közösséget, anélkül, hogy személy szerint bárki is asszimilálódna. Ezek a gyermekek kezdettől fogva románok, nem történik velük semmi, és mégis asszimilációnak fog ez számítani.


     Az asszimiláció lehet spontán, és lehet irányított, vagy ösztönzött – rosszabb esetben erőszakos. Ez utóbbi pedig lehet nyílt, vagy rejtett. Nyílt akkor, ha külön e célra meghozott intézkedések segítik ezt a folyamatot, rejtett, ha az irányított asszimiláció azt jelenti, hogy a hatalom, a döntéshozó szervek elmulasztanak meghozni bizonyos asszimilációt gátló intézkedéseket, vagy megakadályozzák az ilyen intézkedések meghozatalát.


     A spontán asszimiláció legfontosabb kiváltói:

–   az alacsony számarány az illető településen – ha az illető településen és vonzáskörében nagyon alacsony a számarány, ott a magyaroknak a  magyarokkal való kapcsolatai gyérek, a nyelvhasználat színterei nagyon beszűkültek.
–        az anyanyelvi oktatás hiánya – itt arra gondolhatunk, hogy ez természetes, hiszen az anyanyelvi oktatásban részesülő gyermeket nemzeti identitásra neveljük, de azt hiszem, hogy az anyanyelvű oktatás sokkal fontosabb azért, mert a gyermek odajár. Ugyanis abban a korszakban, életkorban van, amikor a szocializációja során kialakul az, hogy kikkel tartozik össze, kikhez tartozik, és – emlékezhetünk rá –, hogy az osztályszolidaritás milyen erőteljes tud lenni. Márpedig ha magyar osztálytársakkal lesz szolidáris, akkor az etnikai szolidaritásként is fog működni, ha másokkal, akkor ez az etnikai szolidaritás nehezebben fejlődik ki.

–        A közösségi szerveződés alacsony szintje/hiánya, a közösségi alkalmak ritkasága – minél kisebb a számarány egy településen, annál fontosabb lenne, hogy a találkozások, a kapcsolattartások alakulását valamilyen események kiemeljék a véletlenszerűségből, és megnöveljék a kapcsolati alkalmakat. Nálunk az ilyen, különösen városon, meglehetősen alacsony szinten van. Már ennek okán is inkább lehet asszimilációs hatásra számítani a városokon, mint a falvakban.

–        A diszkrimináció észlelése – ha azt észlelik az emberek, hogy kisebbek az érvényesülési lehetőségeik, akkor a saját közösséghez való tartozás kevésbé vonzó. Azért a diszkrimináció „észlelése”, mert az nem okvetlenül fontos, hogy tényleg legyen diszkrimináció. Elég, ha az emberek azt úgy gondolják, vagy úgy érzik. Az észlelés befolyásolható dolog, hiszen a sajtó vagy felerősíti, vagy tompítani tudja.

     Az irányított, ösztönzött, erőszakos asszimilációnál:
  • asszimilációs kisebbségpolitika
  • nyelvpolitika
  • oktatáspolitika

     Ennek nincsenek külön eszközei, hanem arra irányulnak, hogy a spontán asszimiláció tényezőit erősítsék fel mesterséges úton.

     Az első tényezőt tekintve, a térkép azt mutatja, milyen volt 1992-ben a magyarok számaránya megyénként. A következő ugyanez, 2002-ben. A mi szempontunkból semmit nem ér, mert ebből csak azt látjuk, hogy az egyes megyékben hány százalékot tesznek ki a magyarok. Bennünket az érdekel, hogy mennyire kompakt az adott megyében a magyarság. Inkább a súlyozott számaránnyal dolgoztam. Ez azt jelenti, hogy az adott megye minden egyes településére a magyarok számát megszorozzuk az ottani számarányukkal, és a szorzatok összegét elosztjuk a magyarok számának az összegével. Így kapunk egy olyan térképet, ami a súlyozott számarányt mutatja, és ez már a szórványjelleg és a tömbjelleg térképe.


     Úgy kell elképzelni, mintha az adott megyében minden magyar egyetlen településen élne. Ez nagy különbségeket is eredményezhet. Ha például megnézzük Szilágy megye térképét: 2002-ben a magyarság aránya 23 százalék volt, viszont a súlyozott számarány 60,15 százalék, ugyanis igaz, hogy a megyében a románokhoz képest viszonylag kevés magyar él, de az a kevés kompakt, 80 százalék körüli magyarsággal rendelkező településeken él.   

     Az így elkészült térkép szerkezetét nézve, van egy keleti tömb – Hargita, Kovászna, Maros; van egy északi – Szilágy, Bihar, Szatmár; van egy északi szórvány – Máramaros, és kevésbé Beszterce, és az egész Dél-Erdély szórvány, de nem egyenlő mértékben. Kolozs megye átmeneti helyzetben van. Egyrészt összeköti a dél-erdélyi szórványt az északival, ugyanakkor a nyugati tömböt is a keletivel. Hogy a kettő közül melyik fog dominánssá válni, az az elkövetkező folyamatok függvénye lesz.

     Ha a súlyozott számarányt falusi és városi népesség tekintetében vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a falusi magyarok esetében sokkal jobb a helyzet, viszont Krassó-Szörény, Hunyad és Szeben a falusi magyarok esetében is igen alacsony számarányú, szórványjellegű. A városi sokkal kisebb értékeket mutat. Ez is azt valószínűsíti, hogy az asszimiláció jellegzetes színtere a város.

     A másik térkép nem százalékokban, hanem egy 0-tól 15-ig terjedő skálán fejezi ki az asszimilációs folyamatok erősségét. Ezt több mutató kombinációja alapján lehet kiszámítani. Azt mutatja, hogy Hargita, Kovászna, Szilágy megyékben a legkisebb, Krassó-Szörény, Hunyad, Szeben, Temes megyékben a legnagyobb az asszimilációs hatás.


     Említettem már, hogy a vegyes házasságok az asszimilációs folyamatok legfontosabb közegei. Ha megnézzük, hogy 1992-ben a férjezett magyar nők aránya hogyan oszlott meg a férj nemzetisége szerint, megmutatkozik a falu és város közötti különbség is. A falusi magyar nők 93,93 százalékának volt magyar férje, a városiak esetében csak 80,88 százaléknak; 17,08 százalékuknak volt román férjük, 2,04 százalékuknak pedig más nemzetiségű. A férfiak esetében is hasonló értékeket kapunk, bár akkor még esetükben a román párú vegyes házasságok valamivel kisebb arányúak voltak. A házasságokat tekintve azt látjuk, hogy 1992-ben országosan 77,13 százalék volt a homogén házasságok aránya, 20,41 százaléka román párú vegyes házasság volt. Városon 27,58 százalék az utóbbi aránya. A ’80-as évek közepétől a vegyes házasságok aránya növekvőben van. 1992-ben Krassó-Szörény és Hunyad megyében a magyarok által kötött házasságok 70 százaléka, Szeben és Temes megyékben 60 százalék felett, Brassó, Máramaros, Arad megyékben 50 százalék felett volt a román párú vegyes házasságok aránya. Minél kisebb a súlyozott számarány, annál nagyobb a vegyes házasságok aránya. Az etnikailag homogén házasságok aránya 1992-2002 között Krassó-Szörény megyében csak 13,15 százalék volt.

     Mindez, a gyermekek népszámláláskor kinyilvánított nemzetisége alapján befolyásolja a népesedési folyamatot: ha mindkét szülő magyar, akkor a családok 99,61 százalékában a gyermek nemzetisége is magyar; ha a férj román, akkor a gyermekek 19,17 százaléka magyar, ha a férj más nemzetiségű, a gyermekek 34,43 százaléka magyar. Abban az esetben, ha sok a vegyes házasság, akkor a női termékenység jelentős része indulásból asszimilációs veszteségbe megy. Ha az apa magyar, akkor a román párú házasságokban egy kicsit nagyobb a magyarnak mondott gyermekek aránya, de még messze van az 50 százaléktól is. Ez a valamivel magasabb arány az erdélyi társadalom férfidominanciájával magyarázható, illetve azzal, hogy a gyermek az édesapjától örökli a családnevet. Arról pedig az emberek úgy gondolják, hogy etnikai identitáshordozó is. A teljes etnikai reprodukciót tekintve a román párú házasságokban a gyermekek 55,83 százaléka lesz magyar, a többi asszimilációs veszteségnek számít.


     A fenti számok azonban semmit nem mondanak arról, hogy mi a gyermekek anyanyelve. A népszámláláskor ugyan magyarnak nyilvánították őket, de kérdés, hogy tudnak-e magyarul? Vannak feltűnő egybeesések: a román párú vegyes házasságokban nevelt, magyarként regisztrált gyermekek száma 1992-ben körülbelül 33.500 volt, ugyanebben az évben a román anyanyelvű magyarok száma 32.949. Falu-város szerinti bontásban a következő számokat kapjuk: a vegyes házasságok 22 százaléka falusi, 78 százaléka városi. A román anyanyelvű magyarok 23 százaléka falusi, 77 százaléka városi. Nagyon közeli értékek, sokatmondó adatok ezek. Mindez arra vall, hogy a vegyes házasságokból származó gyermekek úgymond népszámlálási magyarok, akik egy következő népszámláláskor valószínűleg románnak fogják magukat vallani. A román anyanyelvű magyarok aránya Krassó-Szörény, Hunyad és Szeben megyékben a legnagyobb.

     Ha azt nézzük, hogy ez hogyan alakult 1992-től 2002-ig, láthatjuk, hogy abszolút értékben is nőtt a román anyanyelvű magyarok száma, és az 1992-es, 12 százalék körüli arányról Krassó-Szörény megyében 19,3 százalékra emelkedett, de Hunyad és Temes megyékben is jelentősen nőtt. Kolozs, Bihar, és Sztatmár megyékben abszolút számban kevesebb lett, de arányában növekedett a román anyanyelvű magyarok száma, mivel a magyar anyanyelvű magyarok ennél is nagyobb arányban fogytak.

     Amikor cselekvési programokban gondolkodunk, különösen Beszterce-Naszód, Fehér és Brassó megyékre kell odafigyelni, mert azokban, a többihez képest nagyobb remény van eredmény elérésére. Ezek ugyanis azok a megyék, ahol a román anyanyelvű magyarok számaránya és abszolút száma egyaránt csökkent az elmúlt tíz év alatt, és egy pozitív elmozdulás tapasztalható.

     A felsorolt adatok hallatán csodálkozunk, hiszen igen magas számok ezek, azokhoz képest, amelyekhez hozzászoktunk. Mint mondottam, a ’80-as évek közepétől nagyon megugrott a vegyes házasságok aránya. Hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy mivel akkor szüntették meg az etnikai identitás alakításának lehetőségét, az vezetett a hirtelen növekedéshez. Úgy gondolom, hogy nem ez okozta a változást. Az igazi magyarázattal a romániai magyarok 1992-ben összeállított korfája szolgál. Ha megfigyeljük, egy-egy nagy lyuk keletkezett a két világháború okán, a harmadikat pedig, nyugodtan mondhatjuk, a „harmadik világháború” okozta. 1957-ben a beszolgáltatás, kollektivizálás, egyéb nyomorúság miatt a születések száma nagyon lecsökkent. Követi ezt egy hirtelen felemelkedés, amely az 1968-as, Ceauşescu-dekrétum eredménye – az tiltotta meg drákói szigorral az abortuszt, melynek következtében nagyon sok gyermek született.


     A népesedési folyamatba való, durva beavatkozásnak azonban drasztikus következményei vannak. A házasságkötések általános gyakorlata az, hogy a férfi két-három-négy évvel idősebb, mint a nő. A ’68-ban, és a dekrétum idején született, nagyon sok fiú azonban teljesen összezavarta ezt a rendszert. Végigkövethető országos szinten a folyamat, a szabályostól a teljes összeomlás állapotán át, a rend fokozatos visszaállásáig. A magyarok azonban, mivel sokkal kevesebben vannak, nem tudták ezt ilyen jól végrehajtani – a lányok ahhoz mentek férjhez, akihez lehetett. A románok pedig nagy eséllyel próbálkozhattak, annál is inkább, mert a magyar fiatalok közül nagyon sokan jártak román iskolába.

     Amint azt az 1992-93-as tanévben a magyarul tanuló általános iskolások arányát ábrázoló térkép is mutatja: Krassó-Szörény megye egyszerűen fehér folt, itt az egész magyar nyelvű oktatás tíz elemistát jelentett; de látható, hogy azokban a megyékben, ahol a román párú vegyes házasságok száma nagyon nagy, a magyar nyelven tanulók aránya nagyon alacsony. A homogén házasságok, és a magyarul tanulók arányát összevetve, látjuk, hogy a kettő szoros összefüggést mutat.

     Milyen arányban fogytak a magyarok tíz év alatt? Volt egy általános fogyás, asszimilációtól függetlenül, de a számadatokból kiderül, hogy az asszimilációnak jelentős hatása van a népességfogyásra. A térképen jól látható az asszimilációs kisebbségpolitika hatása is. A kirajzolódó vonal ott állt meg, ahol a magyarok aránya 20 százalék alá esik, ez pedig azt mutatja, hogy a közigazgatási törvény úgy van kitalálva, hogy ott ne tudjon hatni, ahol az asszimiláció van. Ahol nincs asszimiláció, ott működik. Finnországban ezt a határértéket nyolc százalékban határozták meg. A jelenlegi 20, és az említett nyolc százalék közötti különbség a romániai magyarok mintegy egyötödét jelenti.


     Számításaim szerint az asszimilációnak tulajdonítható fogyás Temes megyében 10 százalék, Krassó-Szörényben 15-16 százalék, Hunyad 13 százalék. Hargita és Kovászna megyékben némi asszimilációs nyeresége is lehetett a magyaroknak. Szám szerint a különbözet 193152, amelyből asszimilációs fogyás körülbelül 40 ezer, de ebbe nincs beleszámítva az a lehetséges asszimilációs nyereség, ami 38 ezer körülire módosítja a fenti értéket.

     És hogy valami jó is legyen a végén: a negatív esetek említésekor folyamatosan Krassó-Szörény, Szeben, Hunyad, Beszterce megyék kerültek előtérbe, de egy másik számadat mindent megmagyaráz: 2002-ben Krassó-Szörény megyében a romániai magyarok 0,41 százaléka élt, ami 5824 magyart, és 4606 magyar anyanyelvű személyt jelent. Arad, Máramaros, Fehér, Hunyad, Beszterce-Naszód, Szeben, Krassó-Szörény teljes magyar népessége együtt 181180 fő. Ez kevesebb, mint amennyivel tíz év alatt fogytunk. Igaz tehát, hogy erős asszimilációs hatások vannak, de ténylegesen ez nem jelent éppen akkora veszteséget, mint amire a térképeket nézve gondolnánk.

     A terápiák hatékonyságáról szóló, második előadásra már nem maradt idő. Köszönöm a figyelmüket.
Nyomtatóbarát változat
Hírek

Gyakornoki pályázat - nappali tagozatos egyetemi hallgatók számára (2019)

A gyakornoki program célja:

A polgári, nemzeti és keresztény értékeket vállaló, közéletben aktív fiatalok megismertetése egy pártalapítvány működésével, szakmai munkájával és ezen keresztül a magyar közélettel.

 

tovább
Hírek

A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2019-es felhívása

A Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma 2006-ban „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat alapított, amely minden évben olyan 35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári – keresztény – nemzeti értékközösséget.

tovább
Hírek

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kapta az idei Polgári Magyarországért díjat

Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) elnöke arról beszélt: a karácsony üzenetéhez, az élet csodájához a családok állnak a legközelebb. Ma is vannak, “akik el akarják zárni az utat, hogy ne jussunk el az ünnephez”. „De mindig voltak virrasztó pásztorok és ajándékot hozó napkeleti bölcsek is, és mindenekelőtt volt egy édesanya”, mint ahogy ma is vannak édesanyák és édesapák, akik elfogadják a gyermekáldást.

 

tovább