"Polgári Magyarországért" Díj

Lezsák Sándor kapta a 2009-es Polgári Magyarországért Díjat

Lezsák Sándor kapta az idei – immár ötödik alkalommal odaítélt – Polgári Magyarországért Díjat. Az író-politikus az elismerést Balog Zoltántól, a PMA kuratóriumának elnökétől vette át Budapesten 2009. december 14-én. A kitüntetés egy plakettből és egy oklevélből áll, a díjjal járó juttatás 1 millió forint.

tovább

Felhívás - 2009

Felhívás
Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma „Polgári Magyarországért” díjat alapított, amely minden évben egy olyan személynek vagy közösségnek adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív tevékenységével maradandó szellemi, emberi értékeket hozott létre, mellyel Magyarországot, a magyarságot, annak valamely adott közösségét gazdagította, megerősödését az európai közösségen belül hitelesen, szakszerűen és hatásosan elősegítette, valamint tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget. Amennyiben a felterjesztés magánszemélyre vonatkozik, hangsúlyozottnak kell lennie közösség építő tevékenységének.
A „Polgári Magyarországért” Díj egy plakettból és egy oklevélből áll, a díjjal járó juttatás összege egy millió forint.
2005. évi díjazottunk Mádl Dalma asszony volt, a 2006. évi díjat megosztva Dr. Schmidt Mária, F. Kovács Attila és Kovács Ákos, 2007. évi díjat szintén megosztva Ékes Ilona és Dr. Gaudi-Nagy Tamás kapták, míg 2008. évi díjat Kopp Mária és Skrabski Árpád kapta.
Felterjesztéseket írásban: e-mail-ben az alapitvany@szpma.hu vagy a 1406. Budapest, Pf. 58. címre várjuk 2009. november 15-ig magánszemélyektől és civil szervezetektől egyaránt. A felterjesztésnek legalább 15 soros indoklást is tartalmaznia kell! A díj odaítéléséről az Alapítvány Kuratóriuma dönt 2009. november végén. Az átadás minden év december második felében, ünnepélyes, a sajtó számára is nyilvános keretek között történik.
                                                                       Balog Zoltán
                                                                       kuratóriumi elnök

Kutató házaspár kapta a Polgári Magyarországért Díjat 2008-ban

Kopp Mária és Skrabski Árpád kapta az idei Polgári Magyarországért Díjat. A kutató házaspár az elismerést Mádl Dalma Asszonytól vette át Budapesten 2008. december 19-én. A kitüntetés egy plakettből és egy oklevélből áll, a díjjal járó juttatás 1 millió forint.
tovább

Felhívás - 2008

A Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma „Polgári Magyarországért” díjat alapított, amely minden évben egy olyan személynek vagy közösségnek adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív tevékenységével maradandó szellemi, emberi értékeket hozott létre, mellyel Magyarországot, a magyarságot, annak valamely adott közösségét gazdagította, megerősödését az európai közösségen belül hitelesen, szakszerűen és hatásosan elősegítette, valamint tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget.
tovább

Átadták a 2007-es Polgári Magyarországért Díjat

Ékes Ilona és Dr. Gaudi-Nagy Tamás megosztva kapta az idei Polgári Magyarországért Díjat. Az elismerést 2007. december 14-én Budapesten, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) székházában adták át, amely egy plakettből és egy oklevélből áll, a díjjal járó juttatás 1 millió, azaz 500-500 ezer forint. Az elismerést Mádl Dalma Asszony adta át. Dr. Gaudi-Nagy Tamás az ünnepségen elmondta, az 500 ezer forintot a 2006. október 23-i tüntetés két súlyos sérültjének ajánlja fel.
tovább

Felhívás - 2007

A Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma „Polgári Magyarországért” díjat alapított, amely minden évben egy olyan személynek vagy közösségnek adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív tevékenységével maradandó szellemi, emberi értékeket hozott létre, mellyel Magyarországot, a magyarságot, annak valamely adott közösségét gazdagította, megerősödését az európai közösségen belül hitelesen, szakszerűen és hatásosan elősegítette, valamint tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget.
tovább

Átadták a 2006-os Polgári Magyarországért Díjat

A polgári oldal mindig szemérmes volt a szellemi és erkölcsi teljesítmények elismerésében. Ám fontos, hogy képesek legyünk méltatni és ünnepelni azokat az embereket és közösségeket, akik, amelyek hosszú éveken keresztül közösségerősítő és teremtő tevékenységet végeztek.
tovább

Felhívás - 2006

A Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma „Polgári Magyarországért” díjat alapított, amely minden évben egy olyan személynek vagy közösségnek adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív tevékenységével maradandó szellemi, emberi értékeket hozott létre, mellyel Magyarországot, a magyarságot, annak valamely adott közösségét gazdagította, megerősödését az európai közösségen belül hitelesen, szakszerűen és hatásosan elősegítette, valamint tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget.
tovább

Mádl Dalma kapta a Polgári Magyarországért Díjat 2005-ben

Mádl Dalma vehette át első alkalommal a Polgári Magyarországért Díjat hétfőn Budapesten. A Polgári Magyarországért Alapítvány által létrehozott elismerést Mádl Ferenc volt köztársasági elnök felesége kiemelkedő közösségépítő tevékenységéért, az egész magyar nemzetre kiterjedő, hittel, emberséggel és közvetlen kedvességgel végzett karitatív jószolgálati és jótékonysági munkájáért nyerte el.
tovább
Hírek

Sajtóközlemény


A Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) elkötelezett a szuverén nemzetállamokon alapuló Európa eszménye, a szubszidiaritás, a decentralizáció és a keresztény értékek mellett.

 

tovább
Hírek

Gyakornoki pályázat - nappali tagozatos egyetemi hallgatók számára (2019)

A gyakornoki program célja:

A polgári, nemzeti és keresztény értékeket vállaló, közéletben aktív fiatalok megismertetése egy pártalapítvány működésével, szakmai munkájával és ezen keresztül a magyar közélettel.

 

tovább
Hírek

A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2019-es felhívása

 A javaslatok beadási határideje lejárt. Kérjük ne küldjenek be további felterjesztéseket. 

A Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma 2006-ban „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat alapított, amely minden évben olyan 35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári – keresztény – nemzeti értékközösséget.

tovább