PMA webhelyen lett közzétéve (http://szpma.hu/)

Gazdaságpolitikai fórum – A nemzetgazdasági tervezés megújítása - 2011. november 10.

A Polgári Magyarországért Alapítvány és a Fejlődő Vállalkozások Egyesületének közös szervezésében gazdaságpolitikai kerekasztal-beszélgetést tartottunk november 10-én az Alapítvány előadótermében, amelyre meghívtuk dr. Báger Gusztávot, az Állami Számvevőszék Kutatóintézetének volt vezetőjét, és Csizmadia Norbertet, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkárát.
A beszélgetés témája a nemzetgazdasági tervezés megújítása volt, a korábbi tapasztalatok és a jövő terveinek tükrében.

Először a tervezés fogalmát próbáltuk körüljárni: mik a céljai, az eszközei, és miért fűződnek hozzá a mai napig negatív reflexek. Báger Gusztáv röviden ismertette a nyugati országokban működő tervezésért felelős hivatalokat, és kiemelte azon tényezőket, amelyek őket hitelessé, eredményeiket hosszú távon figyelembe veendővé teszik. Csizmadia Norbert bemutatta a Nemzetgazdasági Minisztériumon belül létrejött Tervezéskoordinációért felelős államtitkárság felépítését, és a már médiában megjelent stratégiai, tervezési hivatal felépítésének részleteit. A rendezvény második felében a közönség kérdései domináltak: a jelenlegi problémák megoldása és a jövő stratégiai céljainak kijelölése állt a rend-kívül aktív közönség érdeklődésének homlokterében.
 

Polgári Magyarországért Alapítvány, 2009.


Forrás webcím (letöltve: 2019.10.17 - 00:46): http://szpma.hu/hir/316-GazdasagpolitikaiforumAnemzetgazdasagitervezesmegujitasa2011november10.html