PMA webhelyen lett közzétéve (http://szpma.hu/)

A Páneurópai Piknik 25. évfordulója

2014. augusztus 18. és 19. között a magyar-osztrák határnál a 25 évvel ezelőtt ellenzéki csoportok által megszervezett Páneurópai Piknikre emlékeztek.

A nemzetközi megemlékező konferencia védnöke Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a Polgári Magyarországért Alapítvány kurátora volt.


A rendezvény szervezői a Polgári Magyarországért Alapítvány, az Antall József Tudásközpont, Sopron városa, a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány és a Konrad-Adenauer-Stiftung voltak.


Az eszmecsere két részre tagolódott: az augusztus 18-án lezajló tudományos konferencia „Sopron: Kapu a szabad Európa felé” címet viselte, míg az évforduló napján, augusztus 19-én tartott megemlékezés a „Kapu Európába” mottó jegyében telt. A szervezők köszöntői és Dr. Gulyás Gergely, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatójának beszéde után Hildigund Neubert, a Türingiai Miniszterelnökség államtitkára, a Konrad-Adenauer-Stiftung alelnöke nyitotta meg a konferenciát.


Az első kerekasztal-beszélgetés során 1989 kortanúi és szereplői (többek között Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Nagy László, a Páneurópai Piknik ’89Alapítvány titkára, Bella Árpád, nyugalmazott alezredes) a határ menti Piknikhez vezető eseményekről, valamint az augusztus 19-én zajló történésekről értekeztek.


Ezt követően a második szekcióban a nemzeti képviselőcsoportok elnökei, Michael Stübgen és Dr. Gulyás Gergely, valamint Prof. Dr. Pozsgay Imre, Magyarország egykori államminisztere taglalták a Páneurópai Piknik jelentőségét a magyar-német kapcsolatok területén.


 Zárásként Arnold Vaatz, a CDU/CSU frakcióvezető-helyettese és Szájer József, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese vitatták meg a szabad Európa jövőbeni perspektíváit.


Az augusztus 19-i megemlékező rendezvény során azoknak a magyaroknak mondtak köszönetet, akik a határerődítmények lebontásával, az ENSZ menekültegyezményéhez való csatlakozással és végezetül a határnyitással megtették a döntő lépéseket, melyek az NDK-ban a kommunizmus összeomlásához, valamint a német egység megvalósulásához vezettek.


Magas rangú német, magyar és osztrák politikusok mindenekelőtt a piknik politikai jelentőségét méltatták. Johannes Singhammer, a Német Szövetségi Parlament alelnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a magyar kormány bármilyen ellenszolgáltatás nélkül lehetővé tette a német menekültek kiutazását. Klaus Riedel, a magyarországi Német Nagykövetség ügyvivője hangsúlyozta, hogy a résztvevők jó időben, jó helyen helyes döntéseket hoztak, és ezáltal visszavonhatatlanul hozzájárultak Németország békés úton történő egyesítéséhez és Európa egyesüléséhez. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Polgári Magyarországért Alapívány kuratóriumának elnöke bevezetőjében kijelentette, hogy a Konrad-Adenauer-Stiftung sok éves szerepvállalása nélkül az ünnepélyt kisajátíthatták volna maguknak azok, akik régen még a másik oldalon álltak.


A rendezvény ünnepi szónoka Christine Lieberknecht, Türingia miniszterelnök asszonya volt. Beszédében a soproni Páneurópai Piknik fontosságát méltatta a német egység létrejöttében, és hangsúlyozta, hogy az 1989 augusztusában zajló események az 1956-os magyar felkelés folytatásának tekinthetőek.


A zárszóban Dr. Szájer József, európai parlamenti képviselő emlékeztetett a történelmi eseményekre, melyek Sopron városához fűződnek.


A Páneurópai Piknik helyszínén augusztus 19-én délután egy fesztelen piknik került megrendezésre, melyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. A Piknik és a konferencia témájához kapcsolódóan különböző programokat szerveztek. Ennek első része a „Az első szakadás a vasfüggönyön” c. német-magyar vándorkiállítás megnyitója volt augusztus 17-én, mely októberig lesz megtekinthető Sopronban.


Augusztus 18-án egy mozdonyt avattak fel, melyre a határáttörés szimbólumainak képeit ragasztották. A mozdony Budapest és Sopron között, valamint Ausztriában fog közlekedni.


Forrás: KAS/PMA

Polgári Magyarországért Alapítvány, 2009.


Forrás webcím (letöltve: 2019.06.24 - 16:19): http://szpma.hu/hir/365-APaneuropaiPiknik25evforduloja.html