PMA webhelyen lett közzétéve (http://szpma.hu/)

A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2016-os felhívása

A PMA Kuratóriuma közzétette a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2016-os felhívását, melyre a beadási határidő lejárt.


A Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma 2006-ban „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat alapított, amely minden évben olyan 35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári – keresztény – nemzeti értékközösséget.

A „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díj egy plakettból és egy oklevélből áll, a díjjal járó juttatás összege 1,5 millió forint. Felterjesztéseket írásban: e-mail-ben az alapitvany@szpma.hu vagy a 1253 Budapest, Pf.: 80. címre várjuk 2016. február 28-ig magánszemélyektől és civil szervezetektől egyaránt. A felterjesztésnek legalább 15 soros indoklást is tartalmaznia kell! A díj odaítéléséről az Alapítvány Kuratóriuma 2016. márciusában dönt. Az átadás minden év tavaszán, ünnepélyes, a sajtó számára is nyilvános keretek között történik.

 

Balog Zoltán

kuratóriumi elnök

Polgári Magyarországért Alapítvány, 2009.


Forrás webcím (letöltve: 2019.07.19 - 04:26): http://szpma.hu/hir/381-AFiatalokaPolgariMagyarorszagertDij2016osfelhivasa.html