PMA webhelyen lett közzétéve (http://szpma.hu/)

Felhívás 2016

 A javaslatok beadási határideje lejárt. Kérjük ne küldjenek be további felterjesztéseket.

A Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma „Polgári Magyarországért” díjat alapított, amely minden évben olyan személynek vagy közösségnek adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív tevékenységével maradandó szellemi, emberi értékeket hozott létre, mellyel Magyarországot, a magyarságot, annak valamely adott közösségét gazdagította, megerősödését az európai közösségen belül hitelesen, szakszerűen és hatásosan elősegítette, valamint tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget. Amennyiben a felterjesztés magánszemélyre vonatkozik, hangsúlyozottnak kell lennie közösségépítő tevékenységének.

A „Polgári Magyarországért” díj plakettból és oklevélből áll, a díjjal járó juttatás összege 3 millió forint.

2005. évi díjazottunk Mádl Dalma asszony, a 2006. évi díjat megosztva Dr.Schmidt Mária, F. Kovács Attila és Kovács Ákos, 2007. évi díjat szintén megosztvaÉkes Ilonaés Dr. Gaudi-Nagy Tamás, 2008. évi díjat ismételten megosztvaKopp Máriaés Skrabski Árpád, 2009. évben Lezsák Sándor, 2010. évi díjazott Wilfried Martens, 2011. évi díjat Duray Miklós, 2012. évi díjunkat a Békemenet, 2013. évi díjazottaink Füsi Csaba és Miletics Andrea, Szilvágyi Gergely, valamint a kárpátaljai Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltók, 2014. évi díjazottunk a Konrad-Adenauer-Stiftung, 2015. évi díjazottunk a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány volt.

 

Felterjesztéseket írásban: e-mail-ben az alapitvany@szpma.hu vagy a 1253 Budapest, Pf. 80. címre várjuk 2016. november 20.-ig magánszemélyektől és civil szervezetektől egyaránt. A felterjesztésnek legalább 15 soros indoklást is tartalmaznia kell! A díj odaítéléséről az Alapítvány Kuratóriuma dönt 2016. december elején. Az átadás minden év december második felében, ünnepélyes, a sajtó számára is nyilvános keretek között történik.

 

 

Balog Zoltán

kuratóriumi elnök

Polgári Magyarországért Alapítvány, 2009.


Forrás webcím (letöltve: 2019.07.19 - 04:26): http://szpma.hu/hir/391-Felhivas2016.html