PMA webhelyen lett közzétéve (http://szpma.hu/)

Demográfiai konferencia - Tóth Pál Péter előadása

2004. február 18.

„Egy befogadó nemzet népesedési távlatai”


Mindazokkal, amik eddig elhangzottak, akár a miniszterelnök úr részéről, akár a professzor asszonytól én messzemenőleg egyetértek, mégis egyetlen egy mondatot hadd mondjak demográfusként azért, hogy egy picit ez maradjon a fülekben. A népesedés problémáját alapvetően a termékenység határozza meg. Természetesen nagyon fontos, hogy kevesebben haljanak meg közöttünk, de ha a termékenység területén nem sikerül változást előidézni, akkor a jelenleginél sokkal rosszabb helyzetbe kerülünk. Erre sajnos, mindenféle pesszimizmus nélkül minden okunk megvan, hiszen a Ratkó szülők unokáinak a korhossza olyan csekély, hogy akik 10-15 év múlva lépnek szülő korba, azoknak 3 gyermeket kellene szülni, hogy a jelenlegi nagyon alacsony termékenységi szintet fönntartsuk. Hát ez a jövő kérdése, hogy mennyiben sikerül, vagy sikerülhet ez.

Én, mint az elnök úr említette, egy eddig nem említett kérdésről, a nemzetközi vándormozgalom hazánkra gyakorolt hatásáról szeretnék szólni, és miután 30 perc volt egykoron az előadás időtartama és most már inkább 15 percre gondoltam szűkíteni. Így engedjék meg, hogy én sok mindenről, főleg számokról hadd ne szóljak, illetve csak egyetlen egy dologra had emlékeztessek. Hiszen tegnap történt, hogy a mögöttünk hagyott tegnapelőtti életünkben a nemzetközi vándorlás egy tiltott, nem létező, hivatalosan nem létező, dolog volt. Olyan dolog volt, amely stigmatizált valamennyiünket, szégyelleni kellett a közülünk eltávozókat, illetve gyanús személy volt az, aki külföldiekkel kapcsolatot tartott. Ennek következtében rejtve maradt, hogy az ’56-os menekültek mellett, közel annyian hagyták el, -a korabeli szóhasználat szerint disszidáltak -, vagy úgynevezett jogellenesen hagyták el az országot 1958 és 1990 között, mint amennyien 1956-ban eltávoztak az országból. Na most ennek a jelentőségét demográfiai szempontból, csak abban az értelemben kell, hogy hangsúlyozzam, hogy nem csak az eltávozott hiányzik az országból, hanem az eltávozott gyermek és unokája is hiányzik, az a multipiklativ hatás, mely a demográfiai folyamatban automatikusan jelen van.

Még egyetlen egy összegfüggés: 1990-nel minden megváltozott, szabadon utazhatunk, alanyi jogunk az utazás és természetesen a külföldiek is immár nem megfigyeltként jöhetnek az országba. Az egy más kérdés, és valóban nagy kérdés, hogy az a szervezet amely eddig még ha személyében, személyeiben nem is azonos azzal, amelyik eddig mindennek a gátlására épült föl, vajon hatékonyan tudja-e ezt az új típusú folyamatot irányítani, generálni, ezzel foglalkozni. Még egyszer hangsúlyozom, itt nem szükséges a személyi kontinuitás, hiszen ismerik szociológiailag, hogy egy szervezet tud úgy működni, hogy egészen más feltételek között, mások munkájával mégis a hagyományoknak megfelelően dolgozik. És itt mindjárt fölvetném azt a kérdést, az egyik legzavaróbb kérdést, hogy miközben 1990 és 2000 között több mint 230.000 ember érkezett az országba - és itt most csak a huzamosabb ideig tartózkodó, tehát 1 éven túl érkezőkre gondolok -, és ezek közül mintegy 100.000 távozott el ebben az időszakban, és közben több mint 70.000 magyar állampolgárrá vált. Nem ezek közül, ezek fölött, és nem beszélve arról a 140.000 menedékesről, akik 1990 és 94-95  között először a romániai események, majd a dél-szláv háború következtében itt voltak az országban. Azzal együtt, hogy a nemzetközi vándorlás csak egy harmadik elem és egy nem meghatározó elem a népesedési folyamatokban, mégis milyen jelentősége van.

Ha figyelembe veszem azt, hogy a II. világháborús ember veszteségünk, ember veszteségeink ellenére 1949-ben csak 100.000-el volt kevesebb az ország létszáma, mint 1941-ben, akkor megint azt kell mondanom, hogy jé, hogy lehetséges az, hogy durván a háborús ember veszteségünk egy millióra főre tehető. Igen, mert azokból az országokból, amelyek az I. és II. világháborút lezáró békedöntések következtében magyarok maradtak, onnan jelentős számban magyarok érkeztek. No most a jelenlegi helyzetünkben azt kell, hogy mondjam, hogy 1990-ig kutatóként és nem politikusként, a félreértés elkerülése végett, a nemzetközi migráció mint említettem, nem létezett. A rendszerváltoztatás óta pedig a politikai elit számára a nemzetközi migráció jelenség együttese érdektelen, annak hazai hatásával felületesen és csak véletlenszerűen foglalkozik. Ez a megállapítás a politikai pártokra, az egymást váltó kormányokra, a közéleti fórumokra, tömegkommunikációra egyaránt érvényes.

A hazai közvélemény éppen úgy tájékozatlan, mint az elit abban, hogy különbséget lehet-e és kell-e tenni a humanitárius befogadás –tehát menekültek-, valamint az országra veszélyes bűnözők migrálása között. És a beilleszkedést meghatározó különbségtétel jogszabályban, hatósági döntésben sem fedezhető fel. Igaz, ehhez konszolidált politikai, gazdasági, társadalmi körülmények kellenek, mert közmegegyezésre lenne szükség a vándorok között a válogatáshoz, és a kiválasztottak támogatásához. Megítélésem szerint az egymást váltó kormányok ellenére sincs igazi gazdája a nemzetközi vándor mozgalommal kapcsolatos kérdés komplexumnak. Jelenleg ezzel a kérdéssel, ennek a kérdésnek a formálásával a belügyminiszter foglalkozik, vagy az Ő hatáskörébe van utalva. A röviddel ezelőtt nyilvánosságra került, új népesedési kormány koncepcióban, ez a feladat a foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium hatáskörébe javasoltatik, hogy oda kerüljön. Hol van belőle a civilszféra, hol van belőle az a komplexitás, amely egyetlen tárcához sem köthető? Úgy vélem, hogy a jelenlegi helyzetben, amíg el nem fogadják, meg nem változtatják, az a régi szemlélet, ez az idegeneket megfigyelő, csak idegent valamilyen nyomon követhető személy, az érdekes, és mind az - az egyéb problémakör, amely hozzá tartozik, vagy ehhez a kérdéskörhöz tartozik, ez a figyelmen kívül maradt.

Végezetül szeretném még azt megjegyezni, hogy az eddigi kormányzatok nem ismerték fel, hogy a migráció egy stratégiai ügy. Zárójelben megjegyzem, hogy valóban érthető is, hogy nem ismerték fel, mert nincs nemzeti népesedéspolitikai koncepció, akkor hogyan várható el egy migrációs politikai koncepció, amikor a felfogásom szerint, felfogásunk szerint a migrációs politika csak része annak a népesedési politika koncepciónak, aminek lenni kellene, amelynek hosszú távúnak kellene lennie, hiszen az előttem szóló két előadó már érintette, de nem szólt konkrétan róla. A demográfiai folyamatok választási ciklusokon átívelnek, a demográfiai folyamatokat a választások nem érdeklik. Kérdezem én, egy politikus, aki abban érdekelt, hogy holnap is megválasszák, érdekelt-e abban, hogy 10-15-20- évet belefektessen, amikor az ördög sem tudja, hogy valójában ki is irányítja az országot. Ez nem elméleti kérdés, vagy nem egy ilyen költői kérdés, hanem egy nagyon valóságos kérdés, és én úgy hiszem, hogy egy államfői férfi bölcsességgel kell rendelkezni annak a politikusnak, aki saját kárára vállalja ezt, hiszen mint ma ez elhangzott, hihetetlenül nagy befektetést igényel a demográfia kérdése. Aminek a végén vagy lesz eredmény, vagy nem lesz eredmény. Ezt előre tudni nem lehet.

Egy biztos, hogy ha olyan rendelkezések születnek, amiről az egyik hozzászóló szólt, akkor csak negatív eredmények lehetnek. Nos mi pedig a világ államaihoz hasonlóan, nekünk sem közömbös, hogy kik hagyják el az országot? Közülünk fogalmunk sincs, hogy kik hagyják el az országot? Van egy törvény, amit senki nem tart be, a bejelentési kötelezettségnek évente kb. 800-900 ember tesz eleget. Én úgy hiszem, hogy itt a teremben több személyt is össze tudnánk adni, aki tudomásunk szerint huzamosabb ideje külföldön tartózkodik, magyar állampolgárként, és az sem mindegy, hogy kik érkezhetnek helyettük. Na most itt viszont van egy nagyon fontos, számunkra megkerülhetetlen kérdés, hogy van-e jogunk elzárni a Magyarországra való migrálás lehetőségét azoktól, akiket a két békeszerződés a jelenlegi magyar határokon kívül rekesztettek. Van-e jogunk elzárni őket és van-e jogunk hívni őket? Megteremteni olyan föltételeket, hogy saját szülőföldjüket elhagyják? Ez az egyik kérdéskör, amellyel mindez idáig egyetlen kormány nem nézett szembe.

Az eddigiekben lecsapódott üzenet inkább az, hogy nem kelletek, maradjatok ott, számunkra idegenek vagytok, zárójelben megjegyzem, hogy a hazai népesség egy részében is, nem is csekély részében uralkodik a gondolat, hogy a hazánkon túli magyarok, vagy a szomszédos országokban élő magyarok, nem a magyar nemzet részét képezik.  Na most addig, amíg az a tudás nincs meg, hogy én is lehetnék, és bárki aki jelen van a teremben lehetne ma szlovák, román, szerb, vagy osztrák, vagy nem tudom folytathatnám a névsort, állampolgár, addig ebben a kérdésben én úgy hiszem, hogy nagyon furcsa felemás állapot van.

Még egy mondatot ehhez, és akkor ezt a részt, mint csak gondolatot fölvetve abba is hagynám, és zárójelben megjegyzem, hogy aki számomra nagytiszteletű, számomra nagy tisztelettel gondolok Matolcsy úrra, aki különböző okokra hivatkozva azt javasolja, hogy azokat, akik a szomszédos országokban élnek, miután vagy beolvadnak, vagy asszimilálódnak, vagy nyugatra mennek, hogy megmentsük a saját népességfogyásunkat, és megoldjuk a munkaerő gondunkat, hozzuk át az anyaországba. Én úgy gondolom, hogy ezt a típusú megoldást, amely a II. világháború végéig még egyszer a mi esetünkben is felvetődött, ezt a megoldást örökre felejtsük el, ez valójában sehová nem vezet.

A zárójeles megjegyzés ezzel a kérdéssel kapcsolatban csak annyi lett volna, hogy sajnos a pártok és a civilszervezetek sem és a kormányok sem gondolnak arra, hogy nemzedékek nőttek fel úgy a tegnapi életünkben, akik számára csak a bezártság volt természetes. Akik az idegent nem ismerték, a külföldiben valami negatív rosszat látnak.  Na most, hogy ezt az idegenség érzetet levetkőzzük, ez egy tanulási feladat. Csak példaként hoznám, mert amúgy dicsérni kellene az előző kormányt, - ahogyan én látom- a szomszédos országokban élő magyarokkal kapcsolatos kedvezménytörvény kapcsán. Semmiféle komoly terve nem volt és gyakorlata nem volt, hogy a hazai népesség ezt a tervet, ezt a törvény megismerje, és értse. A másik oldalról, pedig az Orbán – Nastaze megállapodás másnapján, melyet egy nagy ellenzéki párt sajtótájékoztatóján megfogalmaztak és az országos sajtótájékoztató közölt, hogy a 23 millió román, majd a többi Kárpát-medencei szomszédos ország, sőt 80 millióan jönnek munkavállalóként Magyarországra, ezen olyan idegenellenességet generált, amely duplán ült rá arra a problémára, amelyről az előbb szóltam.  A másik pont, tehát a szomszédos országokban élő magyar nemzetiségűekkel kapcsolatos viszonyunk, és viszonyunknak a megoldása, kapcsolatunk megoldása mellett. Azok, akik 1945-től kezdve kényszerűen nem saját akaratukból hagyták el az országot. Formális gesztusokon kívül semmiféle valós dolog, egyetlen egy kormány esetében sem történt. Hogy azokkal a százezrekkel és unokáikkal valamifajta megbékélés történjék, megegyezés, kiegyezés, nem tudom mi a jó szó, akik 1945 és 1990 között hagyták el az országot. Eltelt 10 egynéhány év a rendszerváltoztatástól, én úgy gondolom, hogy még mindig van idő, hogy mindig van arra mód és lehetőség, hogy ezt a hiányt pótoljuk. Én úgy gondolom, hogy minden magyarnak, félreértés ne essék, ők nem veszítették el a magyar állampolgárságukat, ugyan olyan magyarok, mint mi, tehát minden magyarnak joga van, minden magyar állampolgárnak joga van ebben az országban élni. Én úgy gondolom, hogy ezt a világ egyéb országaiban élő magyarokkal valamilyen formában tudatosítani kell.

A harmadik kérdés ebben az összefüggésben, az, hogy akik 1990 óta hagytak el bennünket, egyre kevesebb a remény, hogy visszajönnek, hogy mind azt a tudást, ismeretet itthon fogják hasznosítani, amelyet ebben a távollétben szereztek. Velük kapcsolatban sincs semmiféle elképzelése az országnak, a Tudományos Akadémia próbálkozik most, hogy a legkiemelkedőbb tudósok számára hároméves olyan ösztöndíjat létesítsen, vagy létesített amely nagyjából ekvivalens. Végezetül azok, akik nem azzal a céllal jönnek Magyarországra, hogy itt letelepedjenek, itt zárójelben hadd jegyezzem már meg, hogy akikről az első körben beszéltem, azoknak a hazánkba érkezésének a célja valójában az, hogy itt letelepedjenek. Most ezt azért is merem mondani, mert a bevándorlói státuszúak közül, 1,1 % változtatta meg a véleményét 1990 és 2000 között, még az egyéb céllal érkezők, akik között a többség nem a szomszédos országokból érkezett ugyanis a bevándorlási céllal érkezők 92 %-a, 90 és afölötti százaléka mind a szomszédos országokból érkezik. Annyira szemérmetesek vagyunk, hogy nem merjük megkérdezni az Európai Unióra való tekintettel, hogy mi a nemzetisége. De egyéb szociológiai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy ezeknek a döntő többsége magyar nemzetiségű, és ezeknek, mint említettem tíz év alatt 1,1%-a, ez 1000 egynéhány főt jelentett változtatta meg azt a véleményét, hogy idejött és itt akar maradni. Míg azok, akik egyéb célból érkeznek, tehát döntően multinacionális vállalkozók, stb., stb., vezetői dolgozói stb., azoknak a 83%-a a 10 év alatt elhagyta az országot, és ez a fluktuáció adott.

Azok az eszközök, amelyek ma már rendelkezésre állnak, azok sokkal hatékonyabbak, mint az aknazár, vagy az egykoron kihúzott szögesdrót. Hogy valós koncepciónk az én ismeretem szerint nincs arra, hogy hogyan tudjuk zökkenő mentessé tenni kapcsolatunkat legalább úgy, ahogyan ez 1990 és múlt év novemberéig adott volt. Egyetlen egy gondolatom van csupán, hogy én mindig irigykedve néztem, idézőjelben mondva, mert nem vagyok irigy természetű, órákat várva a román – magyar határon, Romániából visszaérkezve, hogy az Európai Unió országaiból érkező gépkocsik simán mentek át a másik sávba. Hát én úgy gondolom, hogy illene nekünk egy másik sávot kialakítani azok számára, akik a környező országokban élnek, akik Magyarországra akarnak jönni. A vizsgálatok azt mutatják, hogy elsősorban a magyar származásúak érkeznek. Még egy gond mindezek mellett és én nagyon megköszönöm az önök figyelmét, hogy mindaz amiről szóltam, ez javítja és rontja az ország népesedési helyzetét. Javítja annyiban, hogy valóban jelentős az a szám, akik Magyarországra jönnek és Magyarország állampolgárai lesznek. Hadd tegyem hozzá, hogy 2000-ben azért nem esett az ország lélekszáma 10 millió alá, mert közben a migrációs pozitív egyenleg nem engedte, hogy 10 millió alá kerüljünk, viszont az utolsó 5 évben megjelent a posztigrációs jelenség. És ez pedig azt jelenti, hogy a korábban ide érkező fiatalok után, akik már nem is annyira fiatalok, szüleik érkeznek. És ennek következtében Magyarországra huzamosabb ideig és bevándorlási céllal érkező, és ebben az értelemben, az ország lakosságát nem csak átmenetileg szaporító személyek esetében a hazai konstruktúra romlásához ők is hozzá járulnak.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Polgári Magyarországért Alapítvány, 2009.


Forrás webcím (letöltve: 2019.10.17 - 00:36): http://szpma.hu/hir/56-DemografiaikonferenciaTothPalPetereloadasa.html