PMA webhelyen lett közzétéve (http://szpma.hu/)

Demográfiai konferencia - Bogár László előadása

2004. február 18.

Népesedés, mint nemzetünk tükre


Tulajdonképpen utolsó hozzászólóként könnyű helyzetben vagyok, mert számos olyan gondolat, amit én is szerettem volna elmondani itt ma már elhangzott. Bizonyos értelemben véve, ezért nagyon leegyszerűsítve, valójában hét mondatban is össze tudnám foglalni azt, amit mindenféleképpen szeretnék elmondani. Engedjék meg, hogy először ezt a hét mondat fogalmazzam meg és azt követően, valóban nagyon-nagyon rövid szóbeli kiegészítéssel lássam el ezt a hét mondatot.

Az első mondat, ahogyan miniszterelnök úr is fogalmazott, a népesedési folyamatok valójában egy nemzet életfunkcióinak tükrét jelentik.

A második mondat a magyarság demográfiai tükre ma igen-igen szomorú képet mutat, a több mint fél évszázada egyre súlyosabb romlás képeit.

A harmadik mondat, voltak ugyan kísérletek e romlás megállítására, de a nem kellően átgondolt beavatkozások, legfeljebb az átmeneti javulást hozhatták magukkal, de csak azért, hogy utána gyorsulva folytatódjék tovább a lepusztulás.

Negyedik mondat, a kudarcokból okulva, ma már azt hiszem tudjuk, vagy legalább is folyamatosan megtanuljuk, hogy csak akkor számíthatunk sikerre, ha nemzetünk egész létmódját leszünk képesek egyre egészségesebb, és ha kell vidámabb irányba fordítani.

Az ötödik mondat. Mindezt nehezíti, hogy az egész nyugati civilizáció, sőt bizonyos értelemben maga a globális hatalmi rend, a végső oka szenvedéseinknek és nehézségeinknek. Hatodik mondat, a létmód váltás, a nemzet létmód váltásának hatalmas feladatát mindezért, csak párbeszédre épülő új nemzetstratégia segítségéve végezhetjük el.

És Végül a hetedik mondat, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány azért kezdeményezte ezt a mai rendezvényt, hogy ezt a dialógust elkezdhessük, és reményeink szerint a jövőben egyre többen folyatathassuk.

Lényegében ez volna mindaz, amit most néhány percben szeretnék az önök színe éle bocsátani. Nagyon röviden szeretnék ehhez a 7 mondathoz néhány kommentárt fűzni. Az első tehát, hogy népesedési folyamataink valójában nemzetünk életfunkció tükrét jelentik. A demográfiai tendenciákban mennyiségi és minőségi értelemben, ahogyan hallottuk miniszterelnök úrtól súlyos deficitek jelentkeznek, és ez azt jelenti, hogy a nemzet egész működésében, egész létmódjában problémák vannak, és ezt kísérelték meg mai előadóink ilyen sokoldalúan megvilágítani. Tehát a nemzet életműködésében, létmódjában vannak igen súlyos zavarok. Csak az a nemzet egész-séges, abban az értelemben – ahogyan a Mikola miniszter úr előadásának címében is igyekeztünk fogalmazni – amely képes kiegyensúlyozott és harmonikus népesedési viszonyokat létre hozni.

A magyarság népesedési tükre tehát, és ez már a második tézis, szomorú képet mutat. A demográfiai reprodukciónk most már több mint fél évszázada egyre súlyosabban lejt menetben van. Szó esett itt Trianonról, említhetnénk talán a nagy gazdasági válságot is, a világháborút, az ’50-es évek brutalitását. Tehát jó mélyen meg volt ágyazva még az azt megelőző félévszázadban, annak a romlási folyamatnak, amelynek az elmúlt, most már több mint fél évszázadban lehettünk tanúi. A teljes termékenységi mutatók, csak az egészen kivételes kegyetlenséggel és kíméletlenséggel megvalósított áldemográfiai programok időszakában érték el még azt a szintet is, amelyen éppen hogy csak egyensúlyban lehet tartani egy nemzetet. Felmerülhet persze az a kérdés is, és ez már talán a harmadik kérdéskör, hogy az a döbbenetes tény, hogy most már huszonnegyedik év óta folyamatosan csökken a magyarság népessége. Hogy ez –és ezt elég sajnos elég gyakran halljuk -, hogy ez miért okoz problémát, hiszen sokkal kisebb nemzetek is léteznek? Ez kétségtelen, sokkal kisebb nemzetek is léteznek. Csakhogy nem önmagában a fogyás, a fogyás is tragédia, ezt azért láthattuk, de az igazi tragédia nem önmagában a fogyás, hanem az a tény, hogy egy olyan nemzet amelyik fogy, annak a belső energiái, a belső létenergiái vannak folyamatosan fogytán. És ez sokkal veszélyesebb üzenet, mint bármi más. Ami rossz egy nemzettel történhet, az pontosan ez, hogy a legbelső létenergiáit veszíti el.

A következő tézis, ez nem vigasz, de részben magyarázat, hogy maga a nyugat, maga az egész nyugati civilizáció is rendkívül súlyos helyzetben van. Ami egyelőre a nyugati civilizációban, első sorban Nyugat-Európában elfedi ezt a –és bizonyos értelembe véve , azt hiszem, hogy még rosszabb helyzetben lehetnek, mint mi- ami elfedi ezeknek a folyamatoknak a rendkívüli súlyosságát, az-az a tény –ami persze önmagában üdvözlendő -, hogy ezekben az országokban, tehát a nyugat európai országokban legalább a halálozási mutatatók, tehát a mortalitási és a morbiditási mutatók sokkal jobbak, mint Magyarországon. Ez azonban sajnálatos módon történelmileg úgy látszik csak arra jó, hogy hosszú ideig elfedje azoknak a demográfiai folyamatoknak a súlyosságát, amelyekkel ezeknek a társadalmaknak is szembe kell nézni. És ahogyan miniszterelnök úr is kiemelte, a legmegdöbbentőbb talán valóban az, hogy a leginkább keresztényi nemzetek, itt kettőt is említek, Spanyolországot, Itáliát, Olaszországot, ott ma nem rosszak, hanem egyenesen katasztrófálisak a népesedési viszonyok. Az egyetlen dolog mondom még egyszer az, hogy ezekben az országokban, úgy látszik ezt még nem sikerült teljesen elrontani, és valószínűleg az egész mediterrán élettérnek lehet valami különös varázslatos hatása, hogy a halálozási viszonyai sokkal jobbak mint Magyarországnak.

Amint említettem tehát az elmúlt évtizedek során sokan és sokszor kísérelték meg a szembenézést, a magyar nemzet eme rendkívül súlyos folyamataiban. Engedjék meg azért, hogy két nevet, akik sajnos nem lehetnek most itt közöttünk, pedig nagyon szerettük volna, hogy itt lehetnek, két nevet említsek Fekete Gyuláét és Cseh-Szombati László nevét. Azt gondlom, hogy mindketten rendkívül sokat tettek annak érdekében, hogy ezt a nemzetet a maguk módján szembesítsék, hogy tükröt tartsanak a nemzet elé népesedési kérdésekben. Tisztelet és megbecsülés tehát mindkettőjüknek. Sokan voltak tehát, akik felhívták a figyelmet mindezekre a tendenciákra, és sokan tettek persze kísérletet is és ezt sem tagadhatjuk, különböző kormányok, rendszerek, politikai, uralmi konstrukciók, tette kísérletet arra, hogy ezeket a romlási folyamatokat visszafordítsák. A nem kellően végiggondolt stratégiák és intézkedések azonban mint említettem, csak legfeljebb ideiglenesen kelthették a javulás látszatát, de szintén csak azért, hogy utána még rohamosabban romoljanak tovább azok az egyébként is rendkívül drámai folyamatok. Nagyon helyesen fogalmazta meg Mikola miniszter úr, hogy nagyok vagyunk a diagnózis, ha szabad így fogalmaznom, az ő szóhasználatával is élve, vagyis hivatásának szóhasználatával élve. Nagyok vagyunk a diagnózis megfogalmazásában, de valahogy, mint hogyha nehezebb menne a terápia kidolgozása. Tegyük hozzá persze, azt hiszem, hogy én ugyan közgazdászként nem illik, hogy egy másik hivatás dolgaiba beleszóljak, attól tartok, hogy bonyolultabb dolog is valamivel, valóban hatékony és valóban az életet visszaadó terápiát megtalálni, mint nem lebecsülve a diagnózis készítés fontosságát sem.

Tehát mi a teendő? Ha nagyon röviden 4 vagy 5 pontban kellene összefoglalni, ezeket a teendőket, akkor én szívem szerint a következőkről szólnék. Az első, nem kerülhetjük meg ezt a kérdést, egyszerűen új nyelvre van szükség ahhoz, hogy valóban ki tudjuk fejezni azt a helyzetet, amelybe kerültünk. Illyés Gyula –„Egy mondat a zsarnokságról”  című – versében találhatjuk ezt a megdöbbentő sort, hogy „eszmélnél, de eszme csak az övé jut eszedbe” Amíg nincs saját nyelvünk szenvedés történetünk pontos leírására, addig azt gondolom, hogy némák maradunk, szerencsére az elmúlt évek ezen a téren már biztató és reményt keltő azért is lehetünk itt most együtt, biztató és reménykeltő jeleket hordoznak.

De ami rendkívül fontos, hogy önálló naratívák –ha szabad így fogalmaznom, nagyon nehéz erre jó magyar kifejezést találni. Tehát olyan önálló elbeszélési módunk legyen, amelynek elemzési kerete, értelmezési kerete és önálló fogalom készlete egy új nyelv elérhetőségét adja számunkra, amely nyelven valóban elbeszélhetünk a világ folyamatairól. Ha azonban ezt az új nyelvet kialakítjuk, akkor bizony azokkal a sötét tendenciákkal kell világméretekben is szembesülnünk, amelyekről Mikola István már szólt, azokról a folyamtokról, amelyekről, -hadd mondjam ki durván és nyíltan-, arról a hedonista, konzumerista, „kultúráról” a nyugati civilizációról, amely számára a gyermekvállalás egyszerűen deficites piaci tranzakcióként tételeződik. Deficites piaci tranzakció, hiszen egyszerűen csak pénzpocséklás, rengeteg pénzt visz el. Anyagi erőforrásokért és abból hedonizáló fogyasztást lehetne folytatni, hát micsoda dolog ez.

Rengeteg időt vesz el az élvezetektől, és végül a harmadik mozzanat, hogy teljesen szétfeslettek ebbe a hedonista és konzumerista civilizációban, teljesen szétfeslettek azok az érzelmi, spirituális, és morális kötések, amelyek egyáltalán magyarázatot adhatnának arra, a lét legmélyén, hogy miért is természetes az, hogy ha minket teremtettek, akkor mi is megkísérlünk életet adni egy olyan életnek, amely nélkülünk nem jelenhetne meg ezen a világon. Olyan nemzetstratégiára van tehát szükség, amelyik lehetőséget ad, egy újfajta érzelmi, spirituális és morális, egy új spirituális és morális nemzet újra felépítkezésre, amelyik lehetőséget ad arra, hogy mind szimbolikus javaink, szimbolikus erőforrásainkat, érzelmi, spirituális, és morális javainkat, mind anyagi erőforrásainknak egész folyamát abba az irányba alakítsuk, amelyik felemelkedővé teheti újra ezt a nemzetet.

A narratíva után rendkívüli fontossága van a számvetés elkészítésének, említette itt Mikola miniszter, hogy én csak néhány gondolatot fűznék e leltár elkészítésének fontosságához. Megdöbbenéssel kellene észlelni, és szerintem a magyar társadalom döntő többsége nincsen ennek tudatában , hogy 1988 óta most már több mint 15 éve, egyszer és mindenkorra, azért reméljük nem örökre, végleg, eltűnt minden statisztikai évkönyvből az az előtte, még ha csak nagyon soványkán is, de még is csak létező kis fejezet, amely a nemzeti vagyon címet viselte. Azt gondolom tiltakoznunk kell, és a legnagyobb megdöbbenéssel kell kezelnünk azt a tényt, hogy pontosan a magyar társadalom átalakulásának egyik legmegdöbbentőbb, és legtöbb szenvedéssel járó időszakában, ahol a legnagyobb szükség volna  arra, hogy tudatosítsuk valójában mi az a komplex nemzeti vagyont nem rendelkezünk, még ha abban a nagyon redukált formában is, de előtte a statisztikai évkönyvekben létezett, teát maga a fogalom is eltűnt a közbeszédből. E helyett azt gondolom ezen a téren egy egészen újfajta leltár, számvetés felépítésére volna szükség, hogy pontosan lássuk és nem csak az anyagi javainkat, mert az csak egy töredéke mindannak, amivel a nemzet rendelkezik. Hanem azt az egész –kicsit bonyolultan hangzik- de azt gondolom végig figyelemmel kísérhető, azt az egész komplex ökoszociokulturális vagyon rendszert, amiben az ökológiai javaink, hiszen a legnagyobb pusztulás, hatalmas pusztulás ment végbe az elmúlt 15 évben az anyagi javakban is, de ennél is nagyobb pusztulás ment végbe az ökológiai rendszerünkben. Hadd ne részletezzem ennek egyes mozzanatait, és talán még ennél is nagyobb pusztulás ment végbe abban az egész hatalmas szociokulturális vagyon rendszerben, ahová a mentális egészség vagyonunk, mentális vagyonunk, spirituális vagyonunk, morális értékekben tételeződő vagyonunk létezik.

Rendkívül fontossága van tehát annak, hogy második mozzanatként, ha már rendelkezünk, és ez kialakulóban van, az adekvát narativával felépítsük azt a nagy komplex nemzeti vagyonleltárt, amelyik lehetőséget ad számunkra, hogy szembesüljünk a pusztulással. Ami eddig lezajlott, és, hogy utána valóban tudjuk, hogy mire támaszkodva, milyen bázisról indíthatjuk el nemzetünk újra felépítését. Ezt követően bármilyen nehéz is lesz, tisztelt hölgyeim és uraim, de tudomásul kell venni, hogy a magyar társadalom különböző csoportjai egyelőre nagyon eltérő módon, hogy finoman fogalmazzak viszonyulnak azokhoz a kérdésekhez, amelyről mi itt most beszélünk. Bármilyen hihetetlenül gigantikus munkának is látszik, meg kell kezdeni egy új nemzeti párbeszéd intézményi, szervezeti rendszerének felépítését. Ezek a kérdések ugyanis, amelyekkel a demográfiai problémák kapcsán szembesülünk, csak akkor hozhatnak megoldást, hogyha teljes és át fogó nemzeti összefogást vagyunk képesek ezekben a kérdésekben létrehozni. Erről, pedig csak akkor lehet szó, hogyha elindul a narativa, a narativa segítéségével leírt nemzeti vagyonleltár, majd ennek birtokában egy nagy nemzeti párbeszéd felépítése. Nem lesz könnyű, és különösen nem lesz könnyű a negyedik és döntő mozzanatot elérni, hogy a párbeszéd nyomán valamiféle konszenzusra is jussunk. Nem lesz könnyű, hiszen az elmúlt években is találkoztunk, hadd jegyezzem meg azt a folyóiratot, magyar folyóiratról van szó, amelyben csak két megdöbbentő mozzanatot hadd említsek. Az egyik nemes egyszerűséggel etnofasizmust emleget, akkor, amikor egyáltalán egy közéleti szereplő demográfiai kérdésekről beszél. Egy másik neves újságíró pedig, arra ragadtatta magát, hogy úgy fogalmazzon, hogy ahogy a kanári, vagy aranyhörcsög tartók nem igényelnek állami támogatást, így az, aki azzal a különös és perverz hobbyval rendelkezik, hogy gyermeket tart aranyhörcsög és kanári helyett, az se intrukálja magának a jogot, hogy bármiféle állami támogatásban részesüljön. Be kell látni hölgyeim és uraim, hogy meglehetősen nehéznek látszik komplex nemzeti konszenzus létrehozása azokkal az erőkkel, akik hasonló fogalomkészletben és narativában ha szabad így fogalmaznunk írják le a ma minket körülvevő valóságot. Rendkívül nehéznek látszik, és valószínű mindig maradnak is olyanok, csak megnyugtatásul közlöm én is, úgy gondolom, akikkel feltehetőleg semmi körülmények között nem lesz találkozásunk. De arra folyamatosan kísérletet kell tennünk, hogy mindenki, aki nem önmagát rekeszti ki hasonló megfogalmazásokkal ebből a nemzeti konszenzusból, az társunk legyen a párbeszédben és a konszenzusban is. Köszönöm szépen, megtisztelő figyelmüket. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

Polgári Magyarországért Alapítvány, 2009.


Forrás webcím (letöltve: 2019.07.19 - 04:26): http://szpma.hu/hir/58-DemografiaikonferenciaBogarLaszloeloadasa.html