PMA webhelyen lett közzétéve (http://szpma.hu/)

Mérlegen a Bokros - program – bevezetésének 9. évfordulóján - Lányi András előadása

2004. március 12. – Hotel Gellért

Hölgyeim és Uraim, Matolcsy György egy kicsit elgondolkodhat, hogy minek is lehetnék a szakértője, de az biztos, hogy  az nem a közgazdaság tudomány. Politikai filozófiát tanítok, etikát. Úgyhogy én nem szólók bele abba a vitába, hogy vajon a Bokros csomag az a monetáris dogmatizmusnak volt egy ilyen jóhiszemű tévedése, vagy pedig annak az eredeti tőke átcsoportosításnak egy ügyes fegyverténye, amit annak idején Matolcsy György megénekelt.

Amihez hozzászólhatok az talán az igazság kérdés. Kérem szépen az az igazság, hogy a magyar választópolgár Bokros csomag előtt és után, 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben, 40 - 60 %-ban a Kádár rendszer miniszterei és KISZ titkárai által fémjelzett pártokat és ennek szövetségeseit választotta hol többé, hol kevésbé. És most vegyünk egy mély lélegzetet, és mondjunk le arról a kedvenc rögeszménkről, hogy az ország másik fele alábbvaló, hogy ostobább vagy akár csak könnyebben megtéveszthető, mint Mi. Na jó, de hát, hogy ha nem, akkor mivel magyarázzuk azt, hogy 2002-ben egy aránylag sikeres 4 év után a Fidesz nem aratott magabiztos meggyőző diadalt, vetélytársa egy tulajdonképpen nem túl kívánatos, nem túl vonzó vetélytársa fölött.

Megpróbálkozom a magam válaszával. Ezen még sokat fognak töprengeni és vitatkozni. Szóval a politikai választások azok olyanok, mint a közvélemény kutatás. Egyfajta közvélemény kutatás. A közvélemény kutatásokról pedig tudjuk, hogy az emberek nem a szerint nyilatkoznak, amit gondolnak, hanem ahogyan kérdezik őket. Azt állítom, hogy a magyar politikai közgondolkodást olyan kérdések osztják meg, amelyek az úgynevezett önmaga által baloldalnak nevezett politikai erő kérdései. Ezek a kérdések, ezek úgy nagyjából középen, középtájon metszik a közvéleményt, és hogy a magát jobboldalinak nevező erők, tehát olyan politikai tényezők, amelyek szembe szálltak az MSZP szövetségesei hatalmi törekvésével, nagyjából eljátszották azt a szerepet, amelyet a politikai mezőben az előzetesen megadott kérdés föltevés számukra kijelölt.

Vagy bemasíroztak egy olyan jobboldali barikád mögé, amely már eleve ebbe a bal-jobb megosztottságban megosztja az országot. Ahelyett, hogy feltettük volna a kérdést, hogy mitől is vagytok ti baloldaliak? Vajon a neoliberális közgazdászok és egy jellegzetes kelet-európai abszolutista birodalom csinovnikjainak szövetsége mitől is olyan baloldali? Elfogadtuk, hogy ennek még van valami politikai, történelmi aktualitása, hogy balba vagy jobba gondolkodjunk, aki meg nem fogadta el az beleolvadt az MSZP-be. Tudom, hogy nem hisznek nekem, megpróbálok néhány kérdést előszedni azok közül, amelyek megosztják a magyar politikai közgondolkodást, az elmúlt 1-1, 5 évtizedben.

Hát kezdjük mindjárt magával a rendszerváltással. Ugye az ország többségünk elhitte azt a preparált kérdést, vagy beállítást, hogy a rendszerváltás az egy gazdasági kérdés, hogy tulajdonképpen áttértünk a tervgazdaságról a piacgazdaságra, ez a dolognak a lényege. És akkor, most tessék válasszatok, hogy mit akartok állami gondoskodást, vagy szabad versenyt a piacon. S ameddig a nem baloldal, hogyan nevezzem, a nem baloldal ezen gondolkodik, zavarba jött, hogy most tényleg mit akarunk. Ezalatt a másik oldal államilag gondoskodott a burzsoáziai eredeti tőkefelhalmozásáról.

A hagyományhoz való viszonya, a következő nagy kérdéscsoport, amelyben azt állítom, hogy elfogadtuk a rossz kérdésfeltevést. Eleve rossz én azt hiszem, hogy ha a politikai viták a múlt körül forognak, az annak az árulkodó jele, hogy a jövőről nincs meggyőző mondanivalónk. Hát nézzük, miután ez a múltban így történt, először is hát a múltban a Kádár rendszer. Miközben a baloldal büszkén vállalta a Kádár rendszer eredményeit, érdemeit,  vívmányait, és a jobb oldal következetesen ostorozta ezeket. Megfeledkeztünk arról, hogy egy hamis kérdésfeltevés a ’70-’80 –as évek konszolidációját nem az állampárt, ha nem a rendszer ellenére és korlátozásaitól sújtva a nép teremtette meg magának, és ez a nép nem óhajt szégyenkezni állandóan azért a fáradságos, verítékes munkáért, amellyel könyörgöm élni próbált ebben a rendszerben.

Maga a nemzeti hagyomány, talán már az sem szerencsés, amikor a nemzeti kérdést, mint a múlthoz való viszony kérdését fedjük fel. Volt olyan magyar gondolkodó, aki azt mondta, hogy a magyar nem volt, hanem lesz. Mi ehhez képest valamilyen becses régiséghez, vagy hagyományhoz való viszonyt állítottunk a nemzetről való gondolkodás középpontjába, ami ebben a formájában megoszthatta a publikumot, és még súlyosabban vetődött talán fel ez az európai tradíció gerincét képező keresztény hagyománnyal kapcsolatban, hogy, hogyan lehet az, hogy a kereszténység a politikai vitákban egy élesen megosztó témává válhatott? Talán úgy, hogy ezt a magukat keresztényként meghatározó politikai erők, a kereszténységet az ország nem vallásos vagy nem igen vallásos részével a választópolgárok többségével szemben, egy ilyen enyhe rosszallásként és szemrehányásként forgatta. Pedig van a kereszténységnek olyan politikai értelme, ami rendkívül időszerű, és amelyről úgy látszik a keresztények valóban nem hitték el, hogy van egy valóban csalhatatlan erő a kezükben az ellenség szeretete, sőt a gyönge ellenség szeretete.

Csak itt jegyzem meg, tehát a rosszra, nem rosszal válaszolni, a gyűlöletre nem vádaskodással, gyűlölettel válaszolni vajon ebben mindig keresztényi módon jártak-é el nem baloldali erők? Csak megjegyzem, hogy a kereszténység a liberalizmus ellentéteként jelenik meg a politikai gondolkodásban, hogy ezt a meghatározást, tehát a gyönge ellenséggel szembeni nagylelkűséget Ortega a liberalizmus definíciójaként használja, és arról se feledkezzünk meg, hogy az angolszász vagy a magyar liberalizmus a XIX. század klasszikusai vallásukat buzgón gyakorló keresztény emberek voltak kivétel nélkül. No ennyit a múltról és most akkor a legégetőbb jelen.

Az európaiságunk kérdését hogyan sikerült úgy fölvetni, hogy a kérdés az legyen, hogy akarjátok-e az Európai Integrációt vagy nem akarjátok. Amire megint a baloldal tudta a választ. Igen, igen, igen. A jobboldal bizonytalankodott, vonakodott, magyarázkodott, ahelyett hogy átvéve a kezdeményezést, azt mondta, hogy mit akarunk egy európai szuper állam alattvalói lenni, vagy pedig az európai országok szoros szövetséges konföderációját. De mind a mai napig nem erről folyik a politikai vita, pedig erről kellene folyni. Hogy azt akarjuk-e, hogy az Európai Unióban is a Brüsszelből, hát ezúttal most Brüsszelből utasítások engedelmes végrehajtói legyünk, vagy pedig az Európai Közösséget egy kemény, nem barátságos harci terepnek tekintjük, amelyen mi értelemszerűen saját nemzeti értékeinek próbáljuk és tudjuk is megvédeni.

Erre egy kitűnő példa és ezzel egy újabb területet hozhatok ezzel elő, az agrárium kérdése. Ahol az a kérdés, hogy na most akkor támogassák a mezőgazdaságot, vagy mekkora támogatást kap az Európai Unió részéről. S nem sikerült a kérdést úgy megfogalmazni, hogy minek a támogatását követeljük sem itthon, sem a tárgyalásokon, hogy vajon a túltermelés, és a mezőgazdasági nagyüzem támogatását óhajtjuk-e, vagy pedig az agrár környezetvédelem a vidékfejlődés támogatását, amire az Európai Unió sokkal inkább mutatkozott késznek, mint a túltermelés finanszírozására. De nem így tettük fel a kérdést.

Ilyen kérdés maga a globalizáció, amelyet inkább szívesen nevezünk globális környezeti válságnak, hiszen, innen értelmezhető leginkább számunkra ez a kérdés. Amelyben úgy kellett válaszolnunk és megint csak bizonytalankodtunk, hogy mit is akarjunk igazán, most mit akartok, hajlandók vagytok é a növekedés, a jólét érdekében meghozni azokat az elkerülhetetlen áldozatokat, amelyek a hazai környezet természeti forrásaink egy részének feláldozásával járnak, amely kulturális önállóságunk, vagy kulturális önazonosságunk feláldozásával jár, de hát ez egy ilyen világ. Ahelyett, hogy megkérdeztük volna, hogy a jólét, minden növekedés, amit ezen az úton elérünk egyúttal fejlődés-e, is? Miféle jólét teremhet egy elkótyavetyélt, kizsigerelt, kultúrájában megtépázott országban.

Mondom, ezekre a kérdésekre adtuk meg a választ. Talán nem a saját kérdéseinkre, szerencsére az idő rövidsége nem teszi lehetővé, hogy most arról kezdjek elmélkedni, hogy vajon a nem baloldali erők, miért mulasztották el az, hogy a saját kérdéseket megfogalmazzák, és vita alapként a közvéleménnyel, nem politikai ellenfeleikkel, a közvéleménnyel  elfogadtassák. Erről talán majd legközelebb. Köszönöm szépen a figyelmüket.

Polgári Magyarországért Alapítvány, 2009.


Forrás webcím (letöltve: 2019.10.19 - 22:48): http://szpma.hu/hir/64-MerlegenaBokrosprogrambevezetesenek9evfordulojanLanyiAndraseloadasa.html