RÓLUNK

Bemutatkozás

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség a politikai kultúra fejlesztése, és a polgári-keresztény-nemzeti értékrend alapján szerveződő erők megsegítése érdekében 2003 őszén megalapította a Polgári Magyarországért Alapítványt, miután az Országgyűlés lehetőséget teremtett arra, hogy a politikai pártok költségvetési forrásból támogatott alapítványokat hozzanak létre.
A Polgári Magyarországért Alapítvány emblémájának képi motívuma két összefonódó almafaág, melynek jelentése utal szervezetünk értékközpontúságára. A századeleji ex-librisek fametszeteit idéző grafika az összefogás, az organikus, étékteremtő fejlődés, a termékeny tudás szimbóluma. Közéleti szerepünk felelősségét viselve ma is változatlan hitvallásunk: Alapítványunk legfontosabb célkitűzése polgári közösségeink megőrzése és megújítása, valamint kutatások és képzések támogatása mellett a közösségi alapon szerveződő magyar nemzet hazai és határon túli közösségeinek megtartása. Minden eszközt megragadunk, hogy egyéneket és közösségeket is megerősíthessünk az értékalapú összetartozásban.

SZERVEZETÜNK

PARTNEREINK

TÁMOGATÓink

A pártok működését segítő, tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványokról szóló 2003. évi XLVII. törvény értelmében Alapítványunk költségvetési forrásból működik. Emellett működésünk támogatására és projektjeink megvalósítására alapításunk óta elfogadunk adományokat az Alapító mellett célkitűzéseinkkel azonosuló, egyértelműen azonosítható magyarországi, valamint nemzetközi jogi- és magánszemélyektől.

Az Alapítványunk Kuratóriuma által elfogadott adományok, valamint adományozó partnereink listája itt megtekinthető. Köszönjük támogatásukat!

ÜVEGZSEB

Magyarország Alaptörvénye előírja, hogy „a közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni”, így Alapítványunk gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi. Elkötelezettek vagyunk a törvényesség és a jogállamiság alapértékei mellett, ezért nyilvános adatainkat az alábbiakban tesszük közzé.

2019. évet megelőző közzétett tartalmak ITT érhetők el. 

Süti beállítások