Alapítványunk legnagyobb, minden évben megrendezett eseménye a Kötcsei Találkozó, amelyen a polgári, nemzeti értelmiséghez tartozó holdudvar vesz részt. A kötcsei Dobozy-kúriában tartott találkozót 2025-ig összesen 24 alkalommal rendeztük meg. A több száz fős, családbarát rendezvény minden évben aktuális témák köré épül, kerekasztal-beszélgetésekkel és előadásokkal. A közösségi hangulatot a hagyományos polgári piknik és a jótékonysági célú adománygyűjtés is erősíti, a programot pedig Orbán Viktor előadása zárja.
Az Évértékelőt a Polgári Magyarországért Alapítvány a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületével közösen rendezi meg, az eseményen Orbán Viktor 1999 óta minden évben értékeli az elmúlt időszakot, és kijelöli a következő év legfontosabb irányait. Az Évértékelő mára a hazai közélet egyik meghatározó eseményévé vált. Beszédeiben Orbán Viktor rendre túlmutat a napi politikai vitákon: határozott, nagyobb távlatokban gondolkodó irányokat vázol fel, kormányon és ellenzékben egyaránt.
Ligeti-estjeink rendszerint egy-egy tematika köré épülnek, gyakran kapcsolódva évfordulókhoz, könyv- és filmpremierekhez vagy aktuális kérdésekhez közéleti, kulturális és egyházi témákban egyaránt. Az elmúlt években számos emlékezetes est valósult meg, többek között a székely néplélekkel (Üsztürü zenekar), Futaki Attila képregényrajzoló örökségével, a Gryllus testvérek életpályájával is foglalkoztunk, valamint könyv- és filmpremierekhez kapcsolódó beszélgetéseket tartottunk. A Ligeti-estek célja, hogy értékes gondolatok és párbeszédek által teremtsenek közösségi élményt.
Vidéki programkörútjaink célja az összetartozás, valamint a polgári közösségek kapcsolatának erősítése. Országszerte kerekasztal-beszélgetésekkel és kulturális programokkal visszük közelebb a közéleti gondolkodást a helyi közösségekhez. Vidéki eseményeink egyszerre építenek a múlt értékeire, reflektálnak a jelen kérdéseire, de a jövő felé is irányt mutatnak. Az elmúlt években többek között Egerben, Kecskeméten, Nagykőrösön, Dunaszerdahelyen és Tatabányán is jártunk.
Olyan időket élünk, hogy a balliberális, globalista erők véleménycenzúrája miatt már önmagában kihívás őszintén és nyíltan beszélni Európáról. A Europe Uncensored eseményekkel célunk, hogy platformot adjunk európai vezetőknek, hogy megoszthassák a fizikai és online nyilvánosságban, mi teszi őket európai patriótává, hogyan látják a kontinens nemzeti, szuverenista és konzervatív erőinek jövőjét.
Alapítványunk kiemelt feladata a politikai kultúra fejlesztése, ezen belül a politikai közösségünk számára fontos ügyek bemutatása a nemzetközi, elsődlegesen európai közönségnek.
Alapítványunk folyamatosan építi és erősíti nemzetközi kapcsolatait mindazon országokkal és szervezetekkel, amelyekkel közös értékeket és célokat vallunk. Ennek részeként nemcsak delegációkat fogadunk székházunkban, hanem munkatársaink rendszeresen vesznek részt külföldi szakmai találkozókon is. Különösen szoros, együttműködésen alapuló kapcsolatot ápolunk többek között a The New York Young Republican Clubbal, amely kiváló példája az értékalapú nemzetközi partnerségnek.
Alapítványunk egyik legrégebbi rendezvényét, az Emberi Jogi Konferenciát minden évben december 10-hez, az Emberi Jogok Világnapjához igazítva rendezzük meg. A rendezvénysorozat kiindulópontjául a 2006-os rendőri brutalitások tapasztalatai szolgálnak. A program kerekasztal-beszélgetéseken, valamint szakpolitikai vitákon keresztül dolgozza fel az emberi jogok területét érintő legfontosabb kérdéseket, aktuális közéleti ügyeket, mint például a jogállamiság, vagy a szólás- és véleményszabadság.
A Német-Magyar Hálózati Találkozó visszatérő szakmai fórum a Polgári Magyarországért Alapítvány és az MCC Magyar-Német Intézete közös szervezésében, melynek célja panelbeszélgetések és tematikus viták által kétoldalú párbeszéd indítása közös politikai, illetve társadalmi kihívásokról, valamint egy tiszta kép nyújtása az európai együttműködés lehetséges irányairól.
A Külügyi Klub Alapítványunk zártkörű szakpolitikai fóruma a Magyarországra akkreditált diplomáciai kar számára. Rendszeresen szervezett munkareggelik keretében vezető politikusok és kormányzati tisztségviselők segítenek megérteni a hazai politikai döntéshozatal összefüggéseit, megvilágítják az ország előtt álló legfontosabb kihívásokat és az elért eredményeket.
Szakmai fejlődés, értékalapú közösség, kapcsolatépítés.
Az eddigi években közel 200 fiatal kapott lehetőséget arra, hogy megismerhesse munkánkat és segíthesse azt.